Közösség és nyelv

Egy kellemes hétvége Tahiban – helyi csoportok tanácskozása

2016. május 24. november 18th, 2020 Nincs hozzászólás

A minden év májusában korábban Gárdonyban, majd Tiszakécskén megrendezett helyi csoportok találkozója idén is színes programokkal várta az anyanyelvi szakkörök tanulóit.

Eme nagy múltú eseménynek már negyedik éve a Sion Hegye Református Konferenciaközpont adott otthont a maga bájával a természet lágy ölén. A találkozón részt vett középiskolás tanulók mellett jelen voltak az ifjúsági vezetőség tagjai, Kerekes Barnabás tanár úr és meghívott vendégként A Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója, Nyiri Péter.

A résztvevőknek a kétnapos együttlét első napján alkalmuk nyílt elbeszélgetni Nyiri Péterrel és olyan témákban választ kapni kérdéseikre, mint például: „Kik vagyunk mi?, Miért vagyunk a világon és hogyan találjuk meg önmagunkat?”. Ezen felül szó esett az olvasmányélmények hatásairól a fiatalok életében, a sportról, a kultúra színes tárházáról, valamint a siker és kudarc megpróbáltatásairól. Igazgató úr személyében egy olyan rokonszenves és alázatos embert ismertünk meg, aki követendő példakép lehet minden fiatal számára.

További fotók a tanácskozásról a galériában »

Esti programként anyanyelvi játékok vártak a résztvevőkre, melyek fizikai és szellemi próbatételek elé állították őket. Az este remek hangulatban telt és alkalmas volt a régi barátságok ápolására, valamint az új közösség összekovácsolására.

Vasárnap a reggeli után a fiatalok Kerekes Barnabás tanár úrral kötetlen beszélgetést folytattak a helyi csoportok munkájáról, javaslatokat vitattak meg a körök fejlesztésére, munkájuk elősegítésére. Ezek után az ifjúsági vezetőség tagjaival beszélgettünk az Anyanyelvápolók Szövetségének munkájáról és az anyanyelvápoló.hu honlap szerkesztéséről. Betekintést kaptunk a szövetség egész évi munkájába a naptári események részletes bemutatásával. A közös ebéd után kezdődött a búcsúzkodás és a táborlakók elköszöntek  táboroztatóiktól és egymástól.

Rengeteg élménnyel és életvezetési tanáccsal gazdagodva abban a hitben váltunk el, hogy minél hamarabb együtt lehetünk egy újabb találkozó alkalmával.

Pálmai Nóra

Leave a Reply