E jelzővel köszönti a Magyar Nemzet tegnapi száma a 2022. február 13-án kilencvenéves Grétsy Lászlót, az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnökét. Néhány napon belül Szövetségünk is köszönteni fogja tanár urat. Ezen a fontos napon szeretettel osztjuk meg Raátz Judit tanárnő, az Édes Anyanyelvünk szerkesztője írását olvasóinkkal! Isten éltesse Tanár Urat!
Grétsy tanár úr 90 éves
Hihetetlen leírni, hogy Grétsy László, mindenki Tanár Ura 90 éves lett. Nehéz ilyenkor szavakat találni, nehéz méltatást, köszöntőt írni, hiszen annyi mindenről lehetne, kellene szólni. Pályáról, munkáról, kutatásról, nyelvről, nyelvművelésről, tanításról, könyvekről, tanulmányokról, médiaszereplésekről, sikerekről, eredményekről, kitüntetésekről, az EMBERről és még sok egyébről. Kavarognak a gondolatok, és felvillan egy-egy fontos momentum, amely Grétsy tanár úrról azonnal eszembe jut.
Az első személyes találkozás még az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Mai Magyar Nyelvi Tanszékén volt 1988-ban. Akkor kerestem meg Grétsy tanár urat, hogy az ELTE kihelyezett gödöllői tagozatán meghirdetett oktatói állásra jelentkezzem. Soha nem felejtem el, mennyire izgultam, hiszen én már, ha nem is személyesen, de régen ismertem őt, olvastam egy-egy írását, hallottam a rádióban, láttam a televízióban. Ahogy beléptem a szobája ajtaján, minden félelem elszállt. Elszállt, mert egy nagyon kedves, mosolygós, nyitott emberrel találkoztam. Pont olyan megnyugtató, természetes volt, mint ahogy azt a közvetett ismeretség alapján gondoltam. Ettől kezdve, minden személyes találkozáskor, levélben, telefonon ez az első benyomás, érzés ott volt, és ott maradt ma is.
Grétsy tanár úr a főnököm, igen 1988-tól egészen nyugdíjba vonulásig a tanszékvezetőm volt. Vezetett mindannyiunkat, főnökünk volt, de a szó legnemesebb értelmében. Segítette, támogatta a tanszék minden tagját. Nem lehetett olyan kéréssel hozzá fordulni, amelyet ne igyekezett volna támogatni. Támogatta a pályázatainkat, örömmel adott bármelyikünknek ajánlást, és sok esetben a neki szóló szakmai felkéréseket átadta valamelyikünknek. Ha bármelyikünk valamilyen eredményt ért el, doktoráltunk, cikkünk, könyvünk jelent meg, velünk együtt örült. Tudott mindannyiunk családjáról, ha személyesen nem is, de név szerint ismerte a gyerekinket, és nem egyszer érdeklődött felőlük. És ami még fontos, ha bárki kérdezte, mivel foglalkozom, elég volt annyit mondanom, hogy a főnököm Grétsy László, azonnal mindenki tudta, hogy mi is az a nyelvészet.
A közös munkákból ̶ az oktatáson kívül ̶ ugyan kevesebb adatott meg. Tanár úr több, egyedül vagy szerzőtárssal írt tankönyvemet bírálta. Igazi tanárként, mindig a dicsérettel kezdte a szóbeli vagy az írásbeli véleményét. Ha bírált is valamit, azt mindig tapintattal tette. Ilyenkor soha nem az elmarasztalást lehetett érezni, sokkal inkább a segítő, jobbító szándékot. Nagyon szerettem ezeket a megbeszéléseket, hiszen rengeteget tanultam belőlük. Jó volt ilyenkor egy kicsit a Tanár úr tanítványának lenni.
A TANÁR ÚR – igen, ma is sokan így szólítják, így ismerik őt. Nekem is mindig Tanár Úr volt és marad is. Tanár Úr, az az ember, aki jelenlétével is tanít. Tanít emberségre, emberi tartásra, a másik iránti tiszteletre, elfogadásra, tanít empátiára, a szakma iránti alázatra, szakmai igényességre, tanít arra, hogy nehéz helyzetekből is föl lehet állni, tanít vidámságra, játékosságra, az élet igenlésére. A tanár úr diákjai körében is a legnépszerűbb oktató volt. Ezt bizonyítandó, álljon itt egy rövid idézet, a 70. születésnapjára készült kötetből, amely egyik volt hallgatója, ma már egyetemi oktató kollégánk, Endrődy Orsolya köszöntőjében olvasható: „Emlékszem, egyik első óránk Grétsy László tanár úr órája volt. Izgatottan vártuk, hogy szemtől szembe találjuk magunkat az Álljunk meg egy szóra! nyelvészprofesszorával, ahogy akkor ismertük. Gondoltam, hogy hasonló lesz az óra, mint a tévéműsor, de álmomban sem reméltem, hogy egy olyan témáról, mint a nyelvtudomány, ilyen izgalmasan lehet beszélni… Máig kincsként őrzöm minden jegyzetemet előadásairól. …előadásait teletűzdelte humoros elemekkel. Egy órán olyan magával ragadóan beszélt a méhek táncáról mint kommunikációs folyamatról, hogy óra után táncra perdültünk. Igen, talán ez a legjobb szó: magával ragadó. Nem lehetett nem odafigyelni rá. …Nem tudom, hogy csinálta, de mindannyiunkat ismert, pedig csak előadáson találkozott kétszázadmagammal. Ha valaki nála vizsgázott, büszke volt érdemjegyére, akárhányast kapott.”
Az EMBER, így csupa nagybetűvel, de még pontosabb az igazi homo ludens. Ahogy ezt ő maga is ars poeticájának vallja. Az éppen tíz éve megjelent Nyelvi játékaink nagykönyvének előszavában tanár úr Kálmán Alajos akadémikus sorait idézte. Nem véletlen, hiszen ezek a sorok rá is igazak: „próbálom magamnak megfogalmazni, mi volt a mozgatórugója talán nem sikertelen kutatói pályámnak. Szerintem a legfontosabb, hogy mindig engedtek játszani, sőt, … magam is engedem játszani azokat, akikkel dolgozom. Tudtam játszani. Soha nem voltam főnök, nem is akartam főnök lenni. Úgy nem lehet kutatni. A különböző karakterű embereket hagyni kell együtt játszani.”
Drága Tanár Úr! Köszönjük, hogy részesei lehettünk/lehetünk az életednek, szakmádnak. Az Anyanyelvápolók Szövetségének és az Édes Anyanyelvünk szerkesztőségének minden tagja kívánja, hogy még nagyon-nagyon sokáig maradj köztünk, legyél a „játszótársunk”! Éltessen az Isten még sokáig, jó erőben, kedvben és egészségben!
Raátz Judit
Ő az az egyetlen egy nyelvész, aki már évekkel ezelőtt megegyezett a nyelvelős udvari bolonddal abban, hogy amíg nincs más és nincs jobb, addig allpvetően 2-hangos az ŐS SZÓ! Ilyen ŐS-ÉLŐ szava viszont a magyar nyelvnek sokkal több van mint a többi nyelveknek. Még a kínai IS csak látszólag kivétel, de azért jó lesz vigyázni! ….és a többi nyelvész mit tud? – azubi