„[Nyiri Péter] hangsúlyozta, hogy mivel az anyanyelv ápolása, védelme nemzetstratégiai küldetés, a fiatalok anyanyelvi nevelését és az anyanyelvhez kötődés erősítését továbbra is az egyesület elsődleges feladatának tekinti. A tavaly elhunyt Kováts Dánielt idézte: »Felelősséget kívánunk ébreszteni az egyetemes magyarság anyanyelvi kultúrájáért.«”
Reiser György Lukács híradása a tisztújításról itt olvasható. »
Barthalos Márton tudósítása a közgyűlésről itt olvasható. »
Az Anyanyelvápolók Szövetsége élére Bánffy György és Grétsy László után 2012-ben Juhász Judit korábbi kormányszóvivő került, aki három cikluson át sikerrel igazgatta az egyesület ügyeit. Megbízatása lejártával úgy döntött, átadja a stafétabotot a következő generációnak.
Új elnöknek a közgyűlés Nyiri Pétert, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatóját választotta, aki 2021 óta egyik alelnöke volt az egyesületnek. A másik alelnököt, Kerekes Barnabást a jelenlévők megerősítették tisztségében, új alelnöknek pedig dr. Pomozi Péter nyelvészt szavazták meg.
Megválasztása után Nyiri Péter elmondta: elnökként is a korábban megkezdett munkát kívánja folytatni, tehát nem tervez gyökeres változtatásokat a Szövetség irányításában. Hangsúlyozta, hogy mivel az anyanyelv ápolása, védelme nemzetstratégiai küldetés, a fiatalok anyanyelvi nevelését és az anyanyelvhez kötődés erősítését továbbra is az egyesület elsődleges feladatának tekinti. A tavaly elhunyt Kováts Dánielt idézte: „Felelősséget kívánunk ébreszteni az egyetemes magyarság anyanyelvi kultúrájáért.”
A leköszönő elnök, Juhász Judit tiszteletbeli elnökként segíti tovább az Anyanyelvápolók Szövetsége munkáját.
Kép és szöveg: Reiser György Lukács. Sok kép a kapcsolódó galériában.
" class="pretty_photo">