Népköltészetünk Hamupipőkéje, a gyermekmondóka

Faluról járt be hozzánk egy néni gyermekkoromban, étkezések végén mindig így kérdezte meg tőlünk, gyerekektől, hogy jóllaktunk-e: „Édes kecském, jóllaktál? / Elég füvecskét kaptál?”, s mi így feleltünk (a nénitől tanult enyhe szilágysági tájszólással): „Úgy jóllaktam, hogy mán egy fűszál se tér belém!”. Hasonló szövegekből gyűjtött egy csokorra valót Küllős Imola és Laza Dominika a Tinta Könyvkiadónál 2013-ban megjelent Népi mondókák c. kötetben.

„Hogy a gazdag magyar gyermekfolklórból miért éppen a dajkarímeket és mondókákat tartjuk fontosnak? Mert a csecsemő és a kisgyermek ezeknek az egyszerű szövegeknek és dallamoknak hallatán ismerkedik meg anyanyelvével.” – írja a bevezető tanulmányában Küllős Imola. Bár, gondolom, nemigen akad az olvasók között olyan, aki gyermekkorában ne hallott vagy mondott, énekelt volna altató dalt, kiszámolót, csúfolót vagy köszöntőversikét. Küllős okkal idézi Faragó József folklórkutatót, aki szerint népköltészetünk Hamupipőkéje a gyermekmondóka, ismertebb bátyai és nővérei, mint például a népmese, népballada mellet. Ám a gyermekfolklór is szerves része nemzeti, anyanyelvi kultúránknak, fontos tehát, hogy ismerjük, használjuk, továbbadjuk.

A hagyományos gyermekköltészet három nagy részre tagolódik: dajkarímek (felnőttek énekelik, mondják a legkisebb korosztálynak), gyerekek által költött mondókák és a gyermekjátékok kísérőszövegei. A kötet ebből a széles kínálatból merít, a szövegeket tizenkét tematikus-funkcionális csoportba sorolva, mint például dajkarímek, állatos vagy az idő tagolására, időjárásra vonatkozó mondókák, csúfolók, kiszámolók, beugratók, köszöntők stb., a csecsemőkortól nagyjából 8-10 éves korig terjedő korosztály folklórját ölelve fel. Népi műfajról lévén szó, természetes, hogy nagyfokú szövegvariáció jellemzi.

A szerkesztők némely mondókánál több változatot is közöltek; ez leginkább a legkisebbeknek szóló szövegeknél fordul elő, talán, mivel a nagyobb gyerekek által mondogatott, énekelt játékszövegek, ünnepi köszöntők, funkcionalitásuk miatt kevesebb teret engedhettek a variálódásnak. Néhány esetben kotta is szerepel, mintegy iránymutatóként – hiszen a szerkesztők szándéka, lévén, hogy teljességre törekedni lehetetlen, hogy ízelítőt adjanak a gyermekfolklór világából, egyúttal ösztönözve is azokat, akik kezükbe veszik a kötetet, hogy próbáljanak visszaemlékezni saját gyerekkoruk mondókáira, vagy azokra, amiket ők mondogattak gyermekeiknek, kiegészítve ezzel a válogatást.
Biztosan sokan ismerik valamilyen változatát a Tente, baba, tente kezdetű altatónak, az Ez elment vadászni… ujjkiszámolónak vagy a Csiga-biga, gyere ki kezdetű állathívogatónak, akár a könyvben szereplő formában, akár más dallammal/szöveggel. Az ezekhez hasonló népszerű szövegeken kívül ismeretlenebbekkel is találkozhatunk a kötetet lapozgatva, nem egy közülük az archaikus szövegeket, ráolvasásokat, bájolókat, esővarázsló rigmusokat idézi – ezek többségében funkciójukat is megtartották, még ha nem is bírnak olyan erővel, mint „felnőtt” társaik. A gyermekfolklór mindig a felnőttek világából merített és alakította ki sajátos világát, átvéve-átalakítva a felnőttek szokásait, ezért benne a mára eltűnt mágikus világkép, mágikus cselekedetek és kiveszőfélben lévő szokásaink lenyomatát találjuk.
Küllős Imola az előszóban Kálmány Lajost idézi: „Nagyon is ágas-bogas fa ez a népköltés fája (…), de annyi ága sehol sem találkozik,  jön egybe, mint itt, a gyermekjátékoknál, ezért mondtam ezt az ágat valóságos tárháznak: ha szél éri, tördeli a népköltés valamelyik ágát, addig hajlik jobbra-balra, míg erre az ágra borul, a gyermekjáték-féle ágra, ebbe azután beleforr, ezért valóságos menedék.”

A szerkesztők Kodály Zoltánnal vallják, hogy „szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt föl, hogy nem részesült az ölbeli játékokat kísérő dajkarímekből, dalokból, és nem játszhatott gyermekközösségben, azaz nem volt alakító résztvevője a gyermekfolklórnak”. A Népi mondókákat természetesen nem csak a kisgyermekes szülőknek, nagyszülőknek érdemes kezükbe venni! Az előszó laikusoknak is érthető módon foglalja össze, amit hagyományos gyermekmondókáinkról tudni érdemes. A húsvéti locsolóversek jól jöhetnek a nagyobbacska fiúknak, a hagyományokat ápolni kívánó felnőtt férfiaknak is; a névnapi, karácsonyi köszöntők java részét valamikor nem gyermekek, hanem férficsoportok mondták, énekelték. A néhány oldalnyi nyelvtörővel pedig kicsik-nagyok edzhetik nyelvüket, kiejtésüket.

A kötet, 30%-os kedvezménnyel, megvásárolható a Tinta Könyvkiadó honlapján!

Széman E. Rózsa