Közösség és nyelv

Nyári hangulat az őszi évnyitó tanácskozáson is

2015. szeptember 28. Nincs hozzászólás

Szeptember 26-án tartotta meg az Anyanyelvápolók Szövetségi ifjúsági tagozata hagyományos évnyitó tanácskozását. A rendezvényen visszatekintettünk a nyári táborra, meghallgattuk Wacha Imre tanár úr szívhez és észhez szóló gondolatait, valamint a tagok és a helyi csoportok tagjaival ismertettük a 2015/2016-os tanév anyanyelvi programjait.

Öröm, nyári hangulat

A tanácskozás egy jó hírrel kezdődött: Wacha Imre tanár urat köszöntöttük, aki idén a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült. Wacha tanár úr feszólalásában arra intette a fiatalokat és a jelenlévőket, hogy arra figyeljenek a mindennapjaik során, hogy olyan dolgokat, mint például mások megsegítése, ne jótettként fogják fel, hanem természetes, magától értetődő cselekedtként.

Ezt követte a visszatekintés a nyári táborra. A tábori filmmel és egy vetítéssel idéztük vissza a széphalmi jó hangulatot, valamint Kerekes Zsolt vezetőségi tag segítségével egy rövid éneklés is segített a hangulat megalapozásában.

2015/2016

A visszapillantást az előretekintés követte. Idén Lőrincze-emlékévet tartunk, amihez kapcsolódva megszaporodnak majd az események novemberben. Kerekes Barnabás tanár úr ismerette az idei anyanyelvi programok, rendezvények időpontját, amelyek hamarosan felkerülnek Eseménynaptárunkba is.

Az évnyitó tanácskozáson szó esett még az anyanyelvi műsorok helyzetéről is. Jó hír, hogy a Szóról-szóval c. rádióműsorhoz érkező levelek száma nem csökken – ezt az örömét fejezte ki Vadász Gusztávné tanárnő is.

Az esemény végén felszólaltak a helyi csoportok tagjai is, akik beszámoltak körükben végzett tevékenységükről. Terjéki Tamás, a szövetség honlapjának főszerkesztője elmondta, hogy minden helyi csoporttól várja a honlap szerkesztősége azokat a beszámolókat, amik szorosan kötődnek a szövetség tevékenységéhez. A napot hagyományosan Péchy Blanka sírjánál zártuk, a Fiumei úti temetőben emlékeztünk meg a mozgalomalapítóról.

Muszka Ágnes

Leave a Reply