Nagyon bántja az a jó magyar fület, ha szépséges nyelvünket idegen nyelvek szólásmódjára húzva hol itt, hol amott kerékbe törve használják. Nem szándékosságból teszi, a ki teszi, csak jóhiszemű tudatlanságból. De e mentség nem elég mentség. Ha magyar ember még magyarul sem tud jól, hát ugyan mit tud akkor?
Bizony-bizony nagyon megvesztegette már nyelvünket is a betolakodott s uralomra jutott idegen szellem. De valljuk meg őszintén: magunk is igyekeztünk fejünk fölé emelni az idegen beszédmódot, mert az mindenek fölött újszerű, tehát nem közönséges, tehát előkelő. És ugyan ki ne akarna előkelő lenni!? A paraszt ember is szeret a garanciához (étrsd intelligenciához) dörzsölődni s a szolgáló kisasszony is csak látszatra zsörtölődik, ha az úrfi laxálja, azaz ha vexálja őt. De ez és az ilyenek még csak kisebb baj. Mert nem az idegen szó teszi tönkre nyelvünket, hanem az idegen szellemű szófűzés, mondatszerkezet. A magát nyiltan idegennek valló valaki sohasem oly veszedelmes, mint a honi, barát-ruhába bújt idegen. Igy idegen szó is legfennebb csak egy-egy tövis, egy-egy szálka nyelvünkön, de az idegen szófűzés az, mely méreg gyanánt hatja át a nyelv szerkezetét s megmételyezi azt.
Nem sokat firtatom, hogy honnan van ez? Egyrészt sok nyelvű ország a hazánk, másrészt gomba módra termelődnek az u. n. irodalmi termékek, melyeknek szerzői nem az örökbecsű alkotásokra törekszenek, hanem vagy hiúság csiklandozza őket, vagy anyagi nyereség vezérli s ezért inkább a kapós idegfeszítő tartalomra fordítják a figyelmet s e közben a nemes külső formára nem érnek rá – és sokan nem is tudnak – figyelni. Bizony a lázas újságírás is részes abban a hibában. Fődolog, hogy az ujság a kellő időre megejelenjék s arról a bizonyos házasságtörésről 30 sorral többet adjon hirül az egyik, mint a másik újság.
(kép forrása: www.egykor.hu)
A hirlapirodalom terén alig van egy pár ujság, mely a tartalom mellett a magyar nyelv szépségeire is tudatosan ügyelne. Ezek közől kettőt csak azok olvasnak, kik különben is éberen álló – a Magyar Nyelv és a Magyar Nyelvőr – őrei a magyar nyelvnek. Nyelvtudósok és nyelvkedvelők ezek, kik habár lehetnek sokan, de az ország lakosságához mérten elenyészően kevesek. Több olvasója van már a Budapesti Hirlapnak, a mely kimondottan is ügyel a nyelvet elrútitó idegenszerűségekre, de egyrészt – nem ebből élvén – csak kevés erőt fordithat ez irányra, másrészt magyarázgatásokba, tanitásokba nem bocsájtkozik, megelégszik azzal, ha a megjelölt rossz szólásokat, kifejezéseket maga kikerüli, mellőzi.
Egy vidéki lapról is van tudomásunk – a Magyar Pais-ról, – mely dicséretes kitartással és következetességgel küzd már nyolc év óta a tudatlanság, közöny és rosszakarat ördögeivel, hogy a magyar nyelvnek szépségei el ne torzuljanak. A Dunántúlnak ez elterjedt, élénk lapja a magyarság szivós szolgálatában már eddig is elismerésre méltó munkásságot fejtett ki és szép eredményeket ért el.
A Váci Hirlap is hasznos szolgálatot teljesitene a magyar közművelődésnek, ha koronként reámutatna a tót és német észjárással félrevezetett nyelvünknek eltorzitott kifejezéseire és ugyanakkor a gyökeres magyar szólásmóddal pótolná azokat. Nem hinném, hogy még ekkor is akadna magyar ember, a ki a kettő közűl ezután is a rosszat, az idegent dédelgetné a jó, a helyes magyar kifejezés helyett.
Ezt a gondolatot végrehajtás végett szives figyelmébe ajánlom a t. Szerkesztő úrnak.
Egyik váci magyar
Megjelent a Váci Hírlap 1908. január 5-i számában.
(A szöveget az eredeti helyesírás szerint közöltük.)
