Közösség és nyelv

Olvasótábor Horpácson

2017. június 01. június 12th, 2017 Nincs hozzászólás
Lélekpendítők Társasága Olvasótábora

A Lélekpendítők Társasága 2017. július 18–24. között Horpácson rendezi meg olvasótáborát. A táborba olyan diákok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az irodalom és a magyar nyelv iránt. A tábort különösen ajánlják az iskolai diákönkormányzatok tagjainak.

A tábor alapvető feladata közösség-, tudás- és értékrend építés, az összetartozás tudatának erősítése, az aktív társadalmi felelősségvállalás szerepének tudatosítása, önismeret-fejlesztéssel és pályaorientációval társítva.

A Lélekpendítők Társasága 2005-től szervezi olvasótáborait, amelyek mindig is tartalmas és egyedi színfoltot jelentettek a táborozások palettáján. Az olvasótábor egy „társadalmi edzőpálya”, ahol felhasználják a táborozók eddigi ismereteit, élményeit, közben kiderül az is, mi hiányzik még ahhoz, hogy tehetségükkel és lehetőségeikkel élni tudjanak.

„A különböző mintákkal azt kívánjuk elérni, hogy a hiány feloldásának a hogyanját felismerjék és kipróbálják. Nemcsak a táborban, ahol ez a folyamat elkezdődik, hanem a tábor után is, amikor a tudásuk, szándékuk aktivizálódik. A résztvevőket az önművelés, önmeghatározás útján indítjuk el, amely előkészíti a társadalmi szerepvállalásukat.”

 

A tervezett programok segítenek megérteni:

  • az irodalom és a politika klasszikus és modern értelemben vett összefonódását, kölcsönhatását,
  • a közéleti ügyek iránti érdeklődés és a társadalmi szerepvállalás fontosságát,
  • a felelősségünket környezetünk kultúrája, értékei iránt.

A táborban az olvasótábori múlt bevált módszer- és eszköztárát kínáljuk a táborozóknak: kiscsoportos- és közös foglalkozások, közösségépítő- és személyiségfejlesztő játékok, foglalkozások, bírósági tárgyalás, hatalomjáték, kultúrtörténeti barangolás, médiaműhely (újságírás), kreatív vetélkedő, táncház, találkozás jeles személyiségekkel.

A tábor foglalkozásait szociológus, médiaszakember, író, költő, kulturális antropológus, színművész, tanár, emberi erőforrás tanácsadó, közművelődési szakember tartja.

A tábor időpontja: 2017. július 18–24.
Helyszíne: Horpácsi Európa Pihenő Központ (HEPI Központ)
A táborhoz való hozzájárulás előreláthatólag 30 000 Ft HELYETT 20.000 Ft!

Jelentkezés, kapcsolat és további tájékoztatás:
Jelentkezési határidő: 2017. június 10.
Gyetvainé Szorcsik Angéla táborszervező, a Lélekpendítők Társasága elnöke
E-mail: gyetvaine@gmail.com
Telefon: +36-20-388-15-42, +36-20-461-11-12
https://www.facebook.com/lelekpenditok

Leave a Reply