Közösség és nyelv

Palacsinta és anyanyelv

2019. szeptember 04. december 26th, 2021 Nincs hozzászólás

Mákos bejgli, Snickers csoki, sajtos-tejfölös lángos, zserbó, sült szalonna, földimogyoró. Mi a közös ezekben az ételekben? Eláruljuk: az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági tagozatának mindenre elszánt csapata bármelyik ízvilágát képes palacsintáival megidézni. Nem tévedés, nem elírás: bármelyiket; sőt ezeken kívül még sok minden mást is. Az augusztus 31-én lezajlott bácsföldvári palacsintafesztiválon a fiatalok ezt meg is mutatták az érdeklődő közönségnek.

2019. augusztus 31-ére virradó reggel nagy sürgés-forgásra ébredt az Óbecse szomszédságában fekvő délvidéki falu. Nyolc órára sátrakkal, gázpalackokkal, lekváros bödönökkel és palacsintatésztát keverő fiatalokkal és idősekkel telt meg a római katolikus templom körüli tér és a templomkert. Ezen a napon rendezték meg ugyanis immár 10. alkalommal az évek óta hagyományosnak mondható nemzetközi gasztronómiai fesztivált. Az előkészületeket és a lebonyolítást idén az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör vállalta, főszervezője pedig Bata Dórián volt, aki az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági tagozatának vezetőségében is tevékenykedik.

A palacsinta a fiatal korosztály kedvenc csemegéje, így a fesztivál szervezői elsősorban a gyerekeket és a családokat célozták meg az eseménnyel. A templomkertben felállított színpadon egész nap énekes, zenés, táncos előadások váltották egymást, és a bácsföldvári könyvtár műsorában gyerekek ismertették meg a közönséggel a bácsföldvári palacsinta legendáját. A színpadon kívül lovaglás és arcfestés várta a gyerekeket, a kihívások kedvelői pedig zsákbanfutáson, palacsintatekerő- és palacsintaevő-versenyen mérhették össze ügyességüket.

Amíg a templomkertben zajlottak a programok, az érdeklődők reggeltől estig kóstolhatták a finomabbnál finomabb palacsintákat a palacsintasütők sátrainál. A fesztiválra Délvidékről, Magyarországról és Horvátországból jelentkeztek csapatok, melyek közül végül 17-en érkeztek meg a helyszínre. Az Anyanyelvápolók Szövetségének 14 fős ifjúsági különítménye a szervezők személyes meghívására verbuválódott erre az alkalomra.

Annak érdekében, hogy mind a hagyományos ízek kedvelői, mind a különlegességekre vágyók találjanak kedvükre való palacsintát az anyanyelvápolós sátorban, a csapat igen változatos kínálattal érkezett a rendezvényre. Az általában megszokott kakaós, fahéjas, lekváros, „nutellás” (Vajdaságban eurokrémesként ismert) palacsinták mellett számos egyedi ötlet alapján készített töltelékkel – és tésztával – várták a vendégeket.

Az olajos magvak kedvelői találtak itt mákos, illetve diós bejgli töltelékével töltött és vaníliamártással tálalt palacsintát, és a szövetség étlapjáról nem hiányzott a rétesek világából ismert vaníliás-meggyes és meggyes-mákos palacsinta sem. A déligyümölcsök kedvelői banánt és ananászt is kérhettek a vaníliamártáshoz vagy a mogyorókrémhez, az ínyencek pedig az egykori amerikai elnök, Bill Clinton kedvenc reggelijét, a földimogyoróvajas banánt is megkóstolhatták – palacsintatésztába göngyölve.

Diótöltelék, sárgabaracklekvár és csokoládéöntet került a zserbós palacsintába, a meggyes-tejszínes-pálinkás túróval töltött csokoládés palacsinta pedig a fekete-erdei cseresznyetortát idézte. Készült itt kókuszos-mandulás-vaníliás túróval töltött „raffaellós” palacsinta, és a legnépszerűbb magyar édesség ihlette „túró rudis” palacsinta is. Az édességek közül a legnagyobb kereslet mégis a legösszetettebb palacsintára volt, melybe nem kevesebb mint négyféle tölteléket tettek az újító kedvű anyanyelvápolók: a „snickerses” palacsinta tésztájába a mindenfelé népszerű mogyorókrémen kívül saját készítésű karamellt, saját készítésű mogyoróvajat és tört földimogyorót tekertek, a tetejére pedig csokoládéöntetet csurgattak.

A sok édesség között felüdülésnek szánt sós desszert, a többféle tésztával is készíthető tejfölös-sajtos-szalonnás palacsintakülönlegesség a közönség soraiban elsöprő sikert aratott; népszerűségét mi sem jelzi jobban annál, hogy a töltéshez körülbelül egy kiló császárszalonna fogyott el a nap folyamán.

A sós ízek kedvelői mellett az anyanyelvápolók gondoltak azokra is, akik speciális étrendet tartanak, azonban emellett sem szeretnének lemondani a palacsintázás nyújtotta élvezetekről. Ezért a csapat kikísérletezte a lisztmentes palacsintatésztát, amelyben a lisztet sikerült földimogyoróvajjal helyettesíteni. Az egészséges táplálkozás jegyében ehhez a tésztához természetesen cukormentes töltelék dukált.

Az anyanyelvápolók által készített finomságok annyira kelendőek voltak, hogy a sátruk előtt gyakorlatilag egész nap állt a sor; a társaság alig győzte sütni a rengeteg palacsintát. Amíg pedig a vendégek a sorukra vártak, volt idejük szemügyre venni a sátrat, így az Anyanyelvápolók Szövetségének a pult elé kihelyezett plakátját is. A várakozás közben többen fel is keresték a szövetség honlapját. Sok embernek felkeltette a figyelmét a fiatal és lelkes csapat, melynek tagjai sokaknak mondhatták el – még ha csak dióhéjban is –, kik is ezek az anyanyelvápolók, honnan jöttek, milyen értékeket képviselnek. Az anyanyelvápoló csapat derekasan helytállt az egész napos hajtásban: 12 órán keresztül szünet nélkül keverték, sütötték, töltötték a palacsintát – és tettek azért, hogy minél többekkel megismertessék a szövetséget.

A Pannon RTV-nek és a Vajdasági RTV-nek a rendezvényről készült tudósításait az alábbi hivatkozásokon tekinthetik meg:

https://pannonrtv.com/rovatok/szines/palacsinta-minden-mennyisegben
http://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/10.-palacsintafesztiv%C3%A1l_1044717.html

A szövetséggel az Újvidéki Rádió 2019. szeptember 6-ai Metszetek című műsora is foglalkozott, Hegedűs Erika riportja ide kattintva hallgatható meg.

Leave a Reply