A Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze díjat irodalomművészeti területen 2020-ban Szakonyi Károly írónak adományozta a magyar irodalom kiválóságaként létrehozott életműve elismeréseként.
Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Írószövetség és a Francia Drámaírók Szövetségének tagja. Kiérdemelte többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Művészetért díjat és a Prima díjat.
1961-ben jelent meg első kötete a Magvető Kiadónál Középütt vannak a felhők címmel, ezt követően elbeszélései, regényei mellett sorra mutatták be drámáit, tévéjátékait, színpadi adaptációit és rádiójátékait. Életműkiadása 15 kötetben jelent meg.
Drámaírói munkássága különösen sikeres: az Adáshiba című darabját 1970 óta körülbelül százszor mutatták be több kis- és nagyváros színházában, de látható volt Európa legnagyobb teátrumaiban is – ez különlegesség a magyar színművek között. Az Adáshiba olvasható a Digitális Irodalmi Akadémia gyűjteményében is.
Szakonyi Károly műveiben közvetlen elbeszélő hangon és erkölcsi érzékenységgel ábrázolja az önmagukat és emberi hivatásukat kereső hőseit. Ezen alapuló életműve, sikeres kötetei és nagy közönséget vonzó drámái hosszú évtizedek óta meghatározóak. Ez tette őt a magyar szépirodalom napjainkban is elismert és népszerű szereplőjévé.
Szerkesztőbizottságok, kuratóriumok tagjaként rendkívül tevékeny az irodalmi élet szervezésében is. Évekig tagja volt a Kossuth-díj Irodalmi Albizottságának is. Az Írók lámpafénynél című könyvével és a Lyukasórában megjelenő sorozatával sokat tett a kortárs irodalom és az elődök újrafelfedezéséért.
Szakonyi Károly művészeti és irodalomszervezői tevékenysége mellett nyelvművelő mozgalmaiknak is elkötelezett híve. Négy évtizede tagja a Kazinczy-díj kuratóriumának, és állandó tagja a legnagyobb anyanyelvi versenyeink, a sátoraljaújhelyi Édes Anyanyelvünk és a győri Kazinczy-verseny zsűrijének.
A kitüntetéshez Művész úrnak szeretettel gratulálunk!
(A Magyar Művészeti Akadémia nyomán)
Szakonyi Károly képünkön Grétsy László nyelvésszel (a kép jobb oldalán) az Anyanyelvápolók Szövetsége 2020-as ünnepi ülésén a magyar kultúra napján