Az 56. magyar nyelv hetén több mint ötven rendezvényt tartottak az Anyanyelvápolók Szövetsége felhívásához csatlakozva. Vácott szónokversenyt tartottak. Az alábbiakban a szervezők beszámolóját közöljük.
A megnyitó során megemlékeztünk Wacha Imre tanár úrról (Minden versenyző megkapta a róla szóló nyomtatott szöveget.) és beszéltünk az 56. magyar nyelv hetéről, amihez vidéki helyszínként kapcsolódtunk.
13 tanuló jelentkezett felhívásunkra, ami az előző évekhez képest szerény szám, de a pandémiás időszak hatásának tudjuk be. A versenyzők nemcsak a város középiskoláiból jöttek, hanem a megye más településeiről is, sőt határon túli résztvevőink is voltak. (Tóth Tibor tanár úr, a Szondy György gimnázium történelemtanára rendszeresen hoz diákokat, akik mindig sikeresen szerepelnek.) A versenyzők szépen felkészültek. Úgy tűnt, megszólította őket a téma, ami egy Kazinczy-idézet volt: “Szólj! s ki vagy elmondom.” (Az adható 50 pontból 35 alatti nem volt. A helyi Váci Polgárba írtam egy rövid beszámolót, ami egy kis ízelítőt ad a szónoklatokból.) A zsűri igazán rangos volt: az Apor Vilmos Katolikus Főiskoláról a Gasparics házaspár és Tekes Rozika vállalták és élvezettel végezték a munkát. Három díszvendég is megtisztelte jelenlétével a versenyt: a Kolping család “feje”, Kucsák Gábor, aki jó szándékú támogatónk más anyanyelvi versenyen is, dr. Varga Lajos segédpüspök és Verebély Ákos, a Váci Tankerület vezetője.
Az Anyanyelvápolók Szövetségének támogatása lehetővé tette, hogy ne csak az első három helyezett, hanem minden résztvevő kapjon könyvjutalmat, sőt a legkitartóbb és legeredményesebb felkészítő tanárok munkáját is elismertük. (Ez így is csak a Tinta Kiadó nagyvonalú engedményével vált lehetővé.) A résztvevők emléklapot, a helyezettek oklevelet is kaptak. Dóra Zoltán, egyesületünk elnöke minden felkészítő tanárnak dedikált példányt ajándékozott legutóbb megjelent, nyelvművelő cikkeket tartalmazó könyvéből.
Oglné Czepek Mária és Kmettyné Balogh Zsuzsanna