Kérjük, támogassa tevékenységünket adója 1%-ával. Köszönjük!
Adószámunk: 19663155-1-41

Arra törekszik, hogy soraiba tömörítse mindazokat, akik felelősséget éreznek anyanyelvünk jelen állapotáért, helyes és kulturált használatáért, jogának és közéleti szerepének képviseletéért.

A magyar nyelvművelés legszebb történelmi hagyományait folytatja, hiszen az a felvilágosodás kora óta a magyar szellemi kulturális örökség meghatározó eleme.

Együttműködik azokkal a hazai és külföldi intézményekkel, szervezetekkel és közösségekkel, amelyek tevékenységéhez az anyanyelvi és az igényes magatartás-kultúra terjesztése kapcsolódhat.

Összehangolja az anyanyelvvel törődő közösségek, a nyelvvel hivatásszerűen foglalkozók és az iránta elkötelezett önkéntesek munkáját.

„A nyelvművelés, az anyanyelv féltő ápolása közügy, mindenki ügye, mindenki feladata. A nyelvészek, a szakemberek rá tudnak mutatni a tévutakra, ki tudják jelölni a helyes irányt; de a nagy közösség akarata és tevékenykedése nélkül semeddig sem jutnak. Ez a felismerés hozta létre, szakemberek és szakmán kívülebb állók szoros együttműködésével, az Anyanyelvápolók Szövetségét. Ez a gyökereit tekintve több mint húsz éves, országos kiterjedésű társadalmi egyesület valójában laikusmozgalom: az anyanyelv értékét felismerő, a vele kapcsolatos gondokat érző, s az ebből eredő feladatokat megoldani kívánó nyelvhasználók egyre összehangolódóbb közössége. Magyar nyelvészek, anyanyelvünknek legmagasabb szinteken működő kutatói és oktatói, nem kevésbé magyar szakos tanárok segítik a munkáját, nehogy a laikusmozgalomból laikus mozgalom váljék.”

Deme László: Anyanyelvünkről, ápolóiról, szövetségükről »

Vezető tisztségviselők

✞ Grétsy László

✞ Grétsy László

tiszteletbeli elnök

Prima Primissima-díjas nyelvész, professor emeritus. Az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnöke. 4 évig az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke. Népszerű televíziós műsora volt az Álljunk meg egy szóra!, hiánypótló műve a Nyelvi játékok nagykönyve.

Juhász Judit

Juhász Judit

elnök

Kazinczy- és Pethő Sándor-díjas rádiós újságíró. 4 évig a Magyar Rádió műsorokért felelős alelnöke, a Magyar Katolikus Rádió alapítója. Az első női kormányszóvívő. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia sajtófőnöke és szóvivője.

Kerekes Barnabás

Kerekes Barnabás

alelnök

A Baár-Madas Református Gimnázium magyar- és történelemszakos tanára. A Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyettese. A Beszélni nehéz! mozgalom jeles képviselője, a Szóról-szóval című rádióműsor szerkesztője. Lőrincze-díjas.

Nyiri Péter

alelnök

A Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, a Kazinczy-díj Alapítvány kurátora, a PIM – Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója.

Kitüntetettjeink

A Maróti István-emlékérem, a Deme László-ösztöndíj és a Lőrincze Lajos-díj kitüntetettjei

KITÜNTETETTJEINK »

Az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnöksége

Szövetségünk tiszteletbeli elnökségének tagjai olyan közismert személyiségek, szakemberek, nyelvészek, tanárok, egyetemi hallgatók, akik fontosnak tartják anyanyelvünk ápolásának, fejlesztésének ügyét mind szakmájukban, mind magánéletükben.

A tiszteletbeli elnökség tagjai »

Együttműködő szervezetek

Szervezetek, amelyekkel együttműködési megállapodásban dolgozunk

Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetsége

Támogatóink, partnereink

Mindazok, akik segítik munkánkat anyagi és szellemi hozzájárulással is. Mindezért nagyon hálásak vagyunk nekik! Köszönjük!

Magyar Kultúráért Alapítvány