A moldvai csángómagyar gyermekek nincsenek egyszerű helyzetben, ami a magyar anyanyelvi oktatást illeti. Márton Attila a tanítóképző elvégzése óta moldvai magyarokat tanít és mintegy „nagykövetként” képviseli az ottaniak sorsát, próbál embereket toborozni, hogy minél többen segítsék őket. Márton Attila, lészpedi tanító bácsival, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program koordinátorával beszélgettünk a moldvai szavakról, a gyerekekről, a magyar nyelvű oktatásról.
Milyen most a magyar nyelv állapota Csángóföldön?
A moldvai magyarok őrzik a magyar nyelv legrégebbi, ma is beszélt dialektusát. Régies kifejezéseiket, sajátos, egyszerű, szegényes szókincsükkel megoldott szókapcsolataikat nem egy esetben archaikusnak nevezik, helyi dialektusukat középkorias nyelvjárásnak titulálják.
Ez így érték, azonban véleményem szerint az már hiba, ha ezt az archaikus nyelvi változatot, szinte automatikusan, hasonlóképpen középkorias életvitellel asszociáljuk, és egy igencsak romantikus, helyi kifejezéssel élve „hátramaradott” életképet alakítunk ki a moldvai magyarokról.
A moldvai magyarok egy nyelvújítás előtti állapotban maradt nyelvet őriznek, ezt nem is szeretnénk a hétköznapi beszéd szintjén megváltoztatni, ebben a formában szeretnénk megőrizni, még akkor is, ha napról-napra egyre kevesebben vannak az öregek, anyókák és apókák, akik még szinte kizárólag csak így kommunikálnak. Az ifjabbak egy része már a divatos, modern, általuk „igaz magyar”-nak tartott magyar nyelvi fordulatokat is kitanulta, legtöbbször magyarországi kapcsolatok, munkavállalás révén. A gyermekek, tanítványaink számára már egy irodalmi, modern magyar nyelvhez közelítő, vagy ezeknek a normáknak is megfelelő magyar nyelv írását és olvasását tanítjuk iskolai anyanyelvórák keretében. Ugyanakkor ennek a helyi magyar dialektusnak a beszélt, archaikus formáját örökítik át hagyományőrzőink a délutáni foglalkozások alatt.
Miből áll a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program? Mi a célkitűzése?
Az Oktatási Program azért van, hogy a moldvai magyarságnak jövője legyen. Ha sikerül délutáni foglalkozásokat indítani egy jó nyelvi állapotokat őrző katolikus közösségben, akkor ez már egy kezdeti siker. Ha sikerül a román tannyelvű iskolába integrálni a magyar anyanyelvoktatást, akkor elértük célunkat. Amennyiben sikerül óvodás gyermekeket bevonni a magyar oktatásba, bebiztosítottuk a folyamat körforgását, állandósítani tudjuk a magyar anyanyelvoktatást. Ha sikerül a magyar oktatás köré helyi, magyar közösséget szervezni, akkor már túl is teljesítettük feladatunkat, hiszen ez már szinte szórványpolitika.
Hogyan zajlik a csángómagyar gyerekek oktatása? Hogy képzeljük el például egy csángómagyar gyermek egy napját, aki nálatok tanul?
Mint minden gyermek, ők is minden nap elmennek az iskolába. Találkoznak az ingázó román (ortodox) kollégákkal, akik kissé késve érkeznek, korán elmennek, de délutáni opcionális foglalkozásokra semmiképpen nem maradnak, így különösebben leterhelve nincsenek a kis nebulók. Elég gyakran elmaradnak a rajz-, kézimunka-, ének-zene és testnevelésórák, a többi óra is a hagyományos katedrastílusban zajlik, szó szerint kevés mozgásteret biztosítva a gyermekeknek, szinte kizárva mindazokat, akik két kézzel nem jelentkeznek az első padokból, a megnyilvánulási vágytól hajtva. Őket kell jól megszeretgetni, megszólítani, közvetlenebb és játékosabb formában aktivizálni, sikerélményt biztosítani számukra, hogy érezzék jól magukat az iskolában.
A délutáni, hagyományőrző foglalkozások keretében pedig szépen meg lehet tartalommal tölteni az állami oktatás hagyta réseket, lehet mondókára rajzolni, kézműves-foglalkozásokon vesznek részt a gyermekek, tanulják az archív felvételekről és a szájhagyományban még élő folklórkincseket, irányított és felügyelt játékokat játszanak, de örömmel segítenek a közösségi házak környékének tisztán és rendben tartásában is. Csak éppen a számukra modellt jelentő tanító néni, vagy a hiányzó apamodellt pótló tanító bácsi társaságában lehessenek.
A magyar nyelvet hogyan sajátítják el ezek a gyerekek? Mik azok, amik nehezen taníthatók?
Nagyon sok gyermek már otthonról érkezik egy passzív szókinccsel. A szülők és nagyszülők közötti párbeszédből már korábban „felveszi” a leggyakrabban használt szavak jelentését. Ezt a szókincset kell aktivizálni, kibővíteni újabb szavakkal, hogy képesek legyenek magyar nyelven beszélgetni. A pedagógus következetesen magyarul beszél velük mindaddig, míg ők is váltanak, és kialakul a magyar nyelven történő kommunikáció. Természetesen az oktató is hajlik a helyi dialektus irányába, neki is feladat megismerni a helyi formulákat, az ismert kifejezéseket, és ezek ismeretében megkönnyíteni a gyermek tanulását, biztosítva az értékes helyi téjnyelv megőrzését. Nehéz lenne irodalmi magyar nyelvű társalgásra átnevelni ezeket a gyermekeket, de nem is lenne célszerű. Nem könnyű számukra a hangzásbeli különbségeket írásban visszakérni, ezért sok, írásban jelentkező hiba részünkről elfogadott, például az a-o hangok írásbeli tévesztése.
Pedagógusként milyen problémákkal szembesültök a moldvai csángómagyar gyerekek oktatásában?
Többnyire azzal, hogy még mindig nem vagyunk mindenre felkészülve, kevesen vagyunk és a nap is csak 24 órából áll. Úgy gondoljuk, pedagógusként nem az a feladatunk, hogy kimagyarázzuk, miért nem lehet magyarul tanítani, miért nem sikerül eredményeket elérni. Arra vállalkoztunk, hogy megtaláljuk és kikövezzük az eredményre vezető utat. Aki ebben nem tud segíteni, aki elődei, a korábbi oktatók örökségét nem tudja továbbvinni, fejleszteni, az nincs rákészülve arra, hogy ilyen fontosságú, nemzetstratégiai feladatban vegyen részt. Fél évszázadnyi hátrányt kellene behozni, nem lehet az időt vesztegetni. Jelzem, nem a közösségi oldalakon kell helytállni elsősorban, hanem a mindennapokban, a való világban, a közösségi életben.
Általánosságban véve milyen nyelvi nehézségekbe ütköznek a gyerekek és az ott élők?
Az itt élők számára a román nyelv birtoklása még mindig az érvényesülés zálogát jelenti. A közösségekben beszélt helyi dialektusban nem lehet hivatalos ügyeket intézni, így ezt csak egymás között, amolyan „madárnyelvként” használják. A régies kifejezésekkel, a románból átvett és magyarul toldalékolt szavakkal megtűzdelt beszéd pedig sokszor olyan mértékben nem érthető egy budapesti magyar számára, hogy a moldvai magyarok által „igaz magyarok”-nak tartott anyaországiakkal sem tudnak zökkenőmentesen kommunikálni.
A két szélső határ között vannak az erdélyi magyarok, a székelyek, akik felismerik a magyarul toldalékolt román szavakat, meg is értik ezeket és nem próbálnak purifikálni a hétköznapi beszédben, hanem átveszik a helyi dialektusban használt kifejezéseket és ezt, a helyi szókincset gyakorolva társalognak a helyiekkel.
Tudsz mondani néhány kifejezést, amit csak felétek használnak?
Talán csak itt használják a „herbuc” kifejezést a dinnyére, a kajszibarack az „árzár”, Lujzikalagorban a „cenke” az „kutyacska”. Azonban sok ismert magyar szót más fogalomhoz rendelnek hozzá, mint a tömbmagyarságban, így például a „ruha” kimondottan csak a fejkendőre vonatkozik, a fiúk nem hordanak ruhát, hiszen gyermekek. Ha azt mondják, hogy „tetszik”, akkor arra utalnak, hogy látszik, ha a számunkra elsőre eszünkbe jutó jelentésre szeretnének utalni, akkor a „finom” kifejezést használják, szép ruhára, jó hangulatra is. Ilyen jó hangulatban szokott telni a „serketánc”, ami a nagyböjt előtti utolsó nagy táncot jelenti, amikor éjfélig még megengedett a „mulatság”. Ide „elcsapják” a kisebb gyermekeket is, mert „jókor” (korán), pontosan éjfélkor véget ér. Ezen a napon korábban hazajönnek a „nyomásról” (szőlősből), gyorsan „megváltoznak” (átöltöznek, megcserélődnek) és már indulnak is. Ha valami otthon felejtődött, akkor „nem még térnek meg”, annyira nem „parasztok” (buták), tudják, hogy az nem jelent jót. A „parasztot” ugyanis nem a legügyesebb földművesekre értik, hanem az „erőst oktalan”, igencsak buta emberekre. Érdekes módon a „kefe” és a „ribonc” szinte szerepet cserélnek az ők értelmezésükben, előbbi az ifjú leányka zsargonja, utóbbit a törlőrongyra, a „dörgölő”-re használják.
Talán csak itt találkozunk a kikacagás, gúnyt űzés egyik sajátos kifejezési formájával, hogy „versz kacagságot rajtam”, szokta „rikoltozni” a sértett fél, akiből csúfot űztek, aki „megpacilta”. Ez utóbbi, már a román kifejezés helyileg magyarosított változata, a korábbi szókapcsolatban is vélhető a román formula megfelelő lefordítása.
Azonban vigyázni kell, mert nem a románból fordítás gondolkodásmódját tükrözi például a csak itt használatos, furcsa módon a létige jövő idejű formájának használata, ennek múlt idejű formája helyett: „megmondta lesz, nem még megy iskolába”. A moldvai magyarok beszédében viszonylag általános a „lenne” variáns használata a „volna” helyett: Ha nem lett lenne ott az ember, leesik a leányka. „Ha eszerint a logika szerint nézzük a megmondta lesz alakot, akkor az tulajdonképpen a megmondta volt moldvai magyar nyelvjárásivariánsának is tekinthető, utóbbinak pedig pontosan az lehetett a funkciója az ősmagyarban, amit a mai moldvai alak is őriz, azaz egyfajta referencialitás, valószínűségi (episztemikus) modalitás: az, hogy én ezt így hallottam, így gondolom, de attól még ez nem száz százalék”. Ebben a „szerkezetben vélhetően azzal az ősi, az ősmagyar nyelvre jellemző vonással kapcsolatos jelenség van meg nagy valószínűséggel, hogy a beszélő grammatikai (morfológiai) eszközökkel jelölhette az információ forrását, mai divatos nyelvészeti szakszóval élve az evidencialitást”. (L. ehhez pl. Pomozi Péter egy 2014-es tanulmányát)
Mi a legkedvesebb emléked a csángómagyar gyerekekkel kapcsolatban?
Első találkozásom a moldvai magyar gyermekekkel meghatározó volt. Sosem felejtem el egyiküket sem, ahogyan ott ültek velem szemben a Jóska bácsi udvarán és várták, hogy kezdjünk tanulni magyarul, miközben már magyarul feleltek feltett kérdéseimre. Családneveiket meghallva (Csutak, Huszár, Molnár, Puskás, Rétye, Simon) eloszlott minden kevertnyelvűséggel kapcsolatos előítéletem és élénken bennem maradt az akkori felismerés: ezek tényleg magyarok.
De szeretettel emlékezem meg Barta Emánuelről, akinek az iskolacsengő megszólalásakor már fél folyosónyi előnye volt osztálytársaihoz képest. Sosem felejtem el Barta Józsikát, aki iskolai rosszcsontból lett a magyar órák gyöngyszeme. Csorba Madalina örökre beénekelte magát emlékeimbe. Balázs Damiánt először édesanyjával és anyókájával hármasban sem tudtuk színpadra imádkozni, későbben országos első díjjal tért haza mint mesemondó.
Mititelu Alinát is látom magam előtt, akit a vidámparkban órákon keresztül kerestem, majd amikor számon kértem, hogy: Hol voltál, te ördögfióka? akkor rám nevetett ferde, hunos szemeivel és kiszakadt belőle az öröm beteljesülésének hangján, hogy: Hol nem voltam!?
És már látom is az egész kis bátor csapatot, akik a vihar előtti Balatont rohamozzák meg, vagy amikor a lehűlés miatt árválkodó strandot ostromolják rendületlenül a kapus néni legnagyobb ijedtségére. Csorba Gyulát is meg kell említenem, akit egyszer szinte ott hagytunk a magyar-román határon, de egyszer tényleg ott is maradt egy szál trikóban.
Hosszú lenne a Lészpeden töltött 14 év örömteli pillanatait felsorolni, a több mint 200 volt tanítványhoz kötődő személyes és feledhetetlen élményeit felidézni.
Van-e még bármi, amit fontosnak tartasz elmondani?
El kell mondanom, hogy többet kaptam, mint tudtam adni. És el kell mondanom, hogy másokra, újabb tanítókra, oktatókra is ez a befogadó, mélyen vallásos, katolikus erkölcsi normákat őrző moldvai magyar közösség vár, sok-sok szeretnivaló, tisztelettudó, példaképre vágyó kisgyermekkel. Gyere te is tanítani!
Karácsonyi csomagküldés Moldvába
Idén is lehetőség van a csángóföldi gyerekeknek egy cipősdoboznyi szeretetet – karácsonyi ajándék formájában – küldeni. A csomagra nyomtatott, jól olvasható betűkkel írják rá a keresztgyermek nevét, a tanár nevét és nagy betűkkel a falu nevét is – mi javasoljuk, hogy küldjék az ajándékokat Márton Attila tanító bácsinak Lészpedre. Csak olyan dolgokat tegyünk a dobozba, aminek a mi gyermekünk is örülne karácsonykor. Édességet, iskolaszereket, pipere dolgokat, kesztyűt, sálat, zoknit, lányok örülnek bizsunak, hajcsatnak s egyéb apróságoknak, s természetesen szaloncukrot és játékokat.
További részletek >
Muszka Ágnes
