Közösség és nyelv

Vesztegzár a Nyelvőrző Szalonban

nyelvőrző szalon

A 20. század dereka táján születetteknek ez a cím bizonyára áthallásos, nem szorul magyarázatra. Az ifjabbakat, akik nemigen olvassák a szórakoztató irodalom klasszikusának számító Rejtő Jenő műveit (ezeket sem), azonban fel kell világosítanunk, hogy az idő tájt, amikor még tudtunk magyarul, a karantént bizony vesztegzárnak mondták és a ponyvairodalom ama nevezetes művének címe így hangzott: Vesztegzár a Grand Hotelban.

Igaz, hogy a karantén mint olasz eredetű jövevényszó már régen meghonosodott a nyelvünkben. Hiszen a quaranta giorni (negyven nap) jelentésű olasz kifejezés azt az időszakot jelölte, amíg a Velence kikötőibe távoli vidékekről érkező hajósok nem léphettek szárazföldre, nehogy megfertőzzék a szigetlakókat valami messziről érkező nyavalyával. Tehát az évszázadok távolából érkező szó ma már nem tűnik idegennek, mégis zavaró, ha minduntalan ezt és csak ezt halljuk, miközben létezik ez az igazán kifejező vesztegzár szavunk is.

Ha nem lennénk vesztegzár alatt, akkor az előbbi gondolatokat személyesen is megbeszélhetnénk Józsa Judit Városház utcai galériájában, ahol havonta egyszer csütörtök esténként összegyűlnek a hajdanvolt Duna Televíziós Nyelvőrző című műsor törzsnézői, a magyar nyelv barátai, az Anyanyelvápolók Szövetségének néhány lelkes ifja és hasonlóképp lelkes serdültebb tagjai. Mennyivel örömtelibb lenne úgy! Így marad az emlékidézés, az összegzés és a tervezgetés, hogy igen is folytatni fogjuk, amint lehet, reméljük, minél előbb!

Hogyan is kezdődött? Néhány hét híján húsz évig tartotta műsoron a Duna Televízió a Nyelvőrzőt, ami csak egyike volt a korábbi négy(!) rendszeresen jelentkező anyanyelvi műsorának. Nyelvédesanyánk, Nyelvőrző, Csillagóra, Hej, hej helyesírás, helyes beszéd… Még a rendkívül népszerű, minden déli Kívánságkosár műsornak is volt heti rendszerességgel jelentkező anyanyelvi rovata a népszerű magyar nóták és operettdallamok között, amit a telefonhívások és levelek jelzése szerint nagyon kedveltek a nézők határokon innen és túl, távoli földrészeken is. Boldog idők!

A mai televíziózásban (szörnyű szóval tartalomszolgáltatásnak nevezik) már elképzelhetetlen lenne ez a műsorbőség. Miután a Duna Televízió elvesztette önállóságát és betagozták az MTVA elnevezésű csúcsintézménybe, megszűntek a világ magyarsága körében oly népszerű műsorai, köztük a Nyelvőrző is. Pedig milyen nagy öröm volt rendszeresen visszajelzést kapnunk akkoriban már nem csak a Kárpát-medence magyarjaitól és Európa távolabbi vidékeiről, hanem a gyors technikai fejlődés következtében az Újvilágból, Ausztráliából is. De semmi sem tart örökké. Át kellett adnunk a helyet az „új idők új dalainak”.

Nem volt könnyű megbarátkozni a gondolattal, hogy egyszerre csak megszűnik a levelezőkapcsolat azokkal a nézőkkel, akik az idők folyamán már kedves ismerősökké, barátokká lettek, akiknek műsoraink már szervesen beépültek az életükbe. A Nyelvőrző húsz éve alatt sokukkal személyesen is találkoztunk, hiszen rendszeresen készítettünk tudósításokat a hazai és a Kárpát-medencei anyanyelvi életről, versenyekről, rendezvényekről. Örökre emlékezetes az a tíz tavaszi nap, barangolás Erdélyországban, amíg folyamatos utazással Kolozsvártól Kézdivásárhelyig, Székelyvarságon, Etéden, Csíkszeredán át öt portréműsort készítettünk a végeken hősiesen helytálló, anyanyelvet őrző és a műsorral rendszeres kapcsolatban álló magyartanárokról, anyanyelvi szakkörökről.

A műsorkészítés hozott össze az ifjú és tehetséges, Korondról elszármazott kerámiaszobrásszal, Józsa Judittal is. Miközben portréműsorát forgattuk, kiderült, hogy rendszeres és lelkes nézője a Nyelvőrzőnek is. Hiszen annak idején Sára Sándor, a Duna Televízió legendás hírű elnöke éppen azzal a szándékkal hozatta létre az anyanyelvi műsorokat, hogy az erdélyi szórvány és tömbmagyarság anyanyelvi nevelését segítsük. A győri és a sátoraljaújhelyi anyanyelvi versenyek döntőin mutatott teljesítmények azóta fényesen visszaigazolták a cél helyességét. Az erdélyi diákok az itthoniakéval azonos, időnként jobb eredményt érnek el.

Józsa Judit Magyarországra áttelepülvén is megtartotta jó szokását, és szobrainak formázása közben is szívesen nézte, hallgatta a Nyelvőrzőt. Így nem ért váratlanul a gondolata, hogy amikor megnyithatta Városház utcai galériáját, a Nyelvőrzőt is meghívta a rendszeresen megtartott kulturális rendezvényei sorába. Akkortájt jött divatba a szalon elnevezés. Nevezhettük volna klubnak vagy baráti körnek is, végül Judit választott, így született a Nyelvőrző Szalon. Elképzelni sem tudtam volna az együttléteinket Kerekes Barnabás nélkül, aki a televízióműsor húsz éve alatt mindvégig alkotótárs, főszereplő volt. Ismeretségünk Deme László professzor úrnak köszönhető, hiszen az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke, Péntek János professzor javasolta, sőt határozottan kérte, hogy a Nyelvőrzőben is jelenjék meg valamilyen formában a Magyar Rádióból akkor már általuk is követett Beszélni nehéz! műsor. Deme professzor úr pedig Kerekes tanár úrral készítette együtt a rádióműsort, így természetesen adódott, hogy a televízióban is közösen jelenjenek meg. Deme professzor úr időközben elhagyott minket, áldott emlékét azóta is őrizzük.

Amikor a Nyelvőrző Szalont terveztük, felmerült, hogy kár lenne feledésbe merülni, veszni hagyni, azt a sok érdekességet, különlegességet, amit az évtizedek folyamán összegyűjtöttünk. Elkezdtem búvárkodni a magánarchívumomban. Így lassanként összeállt a terv, a gondolatmenet: valami újat, valami régit; idézzünk fel ma is időszerű vagy már túlhaladottnak hitt, de újra divatba jött nyelvi jelenségeket, kövessük az év anyanyelvi eseménynaptárát, a versenyeket, a rendezvényeket, az évfordulókat, amelyekhez mindig adódik a gazdag múltból egy képsor, egy riporttöredék, ami a mára rímel. Hívjunk vendégeket, nyelvészt vagy előadóművészt, olyan hiteles személyiségeket, akik munkásságukkal bizonyítják/bizonyították a magyar nyelv, a helyes magyar beszéd és nyelvhasználat iránti elkötelezett szeretetüket.

A nagy kérdés az volt, kikből áll majd a közönségünk. Nagyon szerettük volna, ha szép számban üdvözölhetjük vendégeink között az ifjúságot, de ismételten kiderült, hogy a fiatalok közül csak kevesekre számíthatunk. Hiszen a fiatalok zömét elszólítja a hivatás, az érvényesülés, jó esetben a családalapítás számtalan gondja. Annál értékesebbek azok a kevesek, akik velünk tartanak. Igazolást nyert, mint már annyiszor, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Az a néhány fiatal, akikre időről-időre biztosan számíthatunk, nemzedékük jeles képviselői, remélhetjük, hogy környezetükben szétsugározzák mindazt a szépet és jót, amit ők is értéknek vallanak.

A szalon törzsvendégei jobbára a középkorúak, az idősebbek köréből kerülnek ki, de ez szinte természetes is. Ez a korosztály az, amely értékeli és igényli a nyelvtanilag helyes, hangzásában ép és kifejezésgazdag anyanyelvhasználatot. Nagy öröm, hogy a kezdetektől gyakori vendégeink azok a szakkörvezető magyartanárok, akik rendszeres levelezői voltak a Nyelvőrző Beszélni nehéz! rovatának. Nekik is hiányzott a televízióműsor családiassága, a rendszeres találkozás. Józsa Judit galériája erre is remek megoldást kínál. A kerámiaszobrok hangulatos környezetében mindig lehetőség adódik a hivatalos programon kívül egy kis beszélgetésre, a közös emlékek felidézésére, a kirívó nyelvi jelenségek megbeszélésére. Nem valószínű, hogy ezekkel a beszélgetésekkel eredményt is fel tudnánk mutatni a bántó nyelvhasználati témák megoldásában, legalább a lelkünk megkönnyebbül azáltal, hogy beszélünk róluk.

Az új koronavírus-járvány kitörése és a kijárási korlátozás bevezetése szép, közös estéink tervét hiúsította meg. Márciusban (éppen négy éve indult a Szalon) a tavaly Kazinczy-díjjal kitüntetett Konrád Antal színművészt hívtuk vendégnek, akitől a szinkronszínészek szakmai szervezetének egykori elnökeként sok érdekeset hallottunk volna az idegen nyelvű filmek szinkronizálásának nyelvi problémáiról. Többek között választ reméltem arra a kérdésre, hogy sokszor vajon miért durvább (trágárabb) a magyar szöveg az angol eredetinél? Azon az estén akartuk elindítani a Magyar Katolikus Rádió Szóról szóval c. műsora nyelvész jegyzetíróinak bemutatkozását. Akkor még reménykedtünk, hogy talán április végén… De ez a remény is rövidesen szertefoszlott. Pedig milyen szépnek ígérkezett Sudár Annamária hazafias versekből készült összeállítása, milyen jó lett volna megemlékezni a győri Kazinczy-verseny 55. évfordulójáról és köszönteni a Kazinczy-díj idei kitüntetettjeit. Májusban – Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatójának kezdeményezésére immár hagyományosan – megkoszorúztuk volna Szarvas Gábor szobrát a Magyar Tudományos Akadémia előtt… De ami késik nem múlik, mindezt pótolni fogjuk, ha előbb nem, majd ősztől.

Akinek nagyon hiányzik a Nyelvőrző Szalon közösségteremtő, lélekemelő találkozóinak hangulata, egy kis kárpótlást nyerhet Józsa Judit honlapjának segítségével. Ott ugyanis Judit ezekkel a szavakkal emlékezik meg a Nyelvőrző Szalonról: „a Nyelvőrző Szalon az egyik legkedvesebb, általában telt házas, rendezvénysorozatunk.” Majd felajánlja a 2016. szeptember 22-én videóra rögzített összejövetelünk megtekintését.

Bízzunk benne, hogy 2020. szeptemberében újra találkozhatunk a Józsa Judit Galéria Nyelvőrző Szalonjában, addig azonban maradjunk veszteg!

Fotók: Reiser György Lukács / Józsa Judit Galéria