Közösség és nyelv

VI. Aranka György Anyanyelvi Tábor – Zsobokon ismét elkezdődik valami

2014. július 14. március 18th, 2017 Nincs hozzászólás

Ma kezdetét veszi a VI. Aranka György Anyanyelvi Tábor a kalotaszegi Zsobokon. Az immár hagyománnyá vált nyári tábort az erdélyi Georgius Aranka Társaság szervezi az Anyanyelvápolók Szövetségével együttműködve.

A táborba érkező fiatalok a hét folyamán szakmai előadásokat hallgatnak, emellett pedig különböző játékos, zenés, csapatépítő foglalkozásokon, akadályversenyen, nyelvi vetélkedőkön vesznek részt, valamint kirándulnak a Körösfő, Bánffyhunyad, Csucsa, Nagyvárad útvonalon. A mai nyitónapon Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, valamint a Georgius Aranka Társaság részéről Misztrik Jolán magyartanár mondanak köszöntőt.

A tábornyitás alkalmából mi pedig a tavalyi táborban készült kisfilmet mutatjuk be, amelyben a készítők a zsoboki táborok hangulatát igyekeztek hitelesen közvetíteni.

A tábor vége után részletes beszámolóval jelentkezünk majd, addig a tavalyi tábori beszámolót ajánljuk Lukács Dániel tollából.

Leave a Reply