Április 27-én tartottuk az általános iskolásoknak rendezett 16. Országos Anyanyelvi Napot. Idén a Baár-Madas Református Gimnázium adott otthont a rendezvénynek, aminek eddig hagyományosan a Práter Általános Iskola volt a házigazdája.
A rendezvényre az ország minden szegletéből érkeztek a diákok és az őket felkészítő tanárok.
Fél 11-kor egy megnyitón vehettek részt a jelenlévők, ahol köszöntőt mondott Schanda Tamás a II. kerületi Közoktatási, Közművelődési, Sport és Informatikai Bizottság elnöke.
A műsort az Anyanyelvápolók Szövetségének ifjúsági vezérkara adta: hallhattuk Chopin f-moll zongora versenyét, Orosz Tamás közreműködésében; Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét, Erdélyi Zsófia előadásában; Csonta Réka és Ponyokai Judit anyanyelvről szóló verssel örvendezetette meg a jelenlévőket. Terjéki Tamás Ravasz László prédikációjából olvasott fel nekünk részletet, végül Bognár Balázs saját szerzeményét játszotta el zongorán.
A jelenlevőket Kerekes Barnabás tanár úr, a rendezvény házigazdája köszöntette.
A megnyitó után elérkezett a várva várt pillanat, amikor a versenyzők megmutathatták tudásukat. Öt, különféle versenyen vehettek részt. Volt vers- és prózamondás, szépkiejtés, helyesírás, kiejtésjelölés, valamint nyelvi csapatvetélkedő.
Fél 2-kor eredményhirdetésen vehettünk részt és megtudhattuk, hogy melyik ügyesebbnél-ügyesebb kisdiák került fel a dobogóra. Minden versenyszámnak lett első, második, illetve harmadik helyezettje. Gratulálunk nekik!
Végh Zsuzsi
Íme a díjazottak:
Szépkiejtési verseny:
1. Molnár Eszter, Balatonboglári Általános Iskola, Balatonboglár
2. Volentics Anna, Árpád Fejedelem Általános Iskola, Vác
3. Fehér Ágnes, Lőrincze Lajos Általános Iskola, Hegyeshalom
Nyelvi játék csapatvetélkedő:
1. Árpád Fejefelem Általános Iskola, Vác (Palásti Eszter, Benyó Mihály, Bartha Eszter)
2. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Rád (Szőcs Nóra, Horhi Márta, Kravjár Eszter)
3. Lőrincze Lajos Mikóházi Általános Iskola, Mikóháza (Orosz Márk, Hadari Roxána, Ondó Krisztina)
Vers- és prózamondó verseny:
1. Fekete Ágnes, Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza
2. Rácz Heléna, Arany János Általános Iskola, Kemecse
3. Oszlánszki Martin, Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
Beszélni nehéz! mondatjelölés:
1. Oláh Viktória, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Rád
2. Molnár Ilona Erzsébet, Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
3. Szabó Miklós Dániel, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Csurgó
Helyesírás:
1. Kovács Botond, Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézménye, Sátoraljaújhely
2. Lövei Allegra, Kazinczy Ferenc Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Miskolc
3. Réti Lívia, Árpád Fejedelem Általános Iskola, Vác