Közösség és nyelv

XXV. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor – tábori napló

2017. augusztus 22. augusztus 25th, 2018 Nincs hozzászólás

Kilencedik éve vezetnek titkos tábori naplót az anyanyelvi tábor lakói. Az idén Bod Réka és Bálint Ádám írta le gondolatait, érzéseit és az aznap megélt élményeit. Csakúgy, mint a korábbi években a naplóírók kilétét, az utolsó éjszaka ismerhették meg a táborozók. A naplóbejegyzések érzékeltetik a tábor sokszínű – egyszerre komoly és humoros – hangulatát és közösségét.

Széphalom, 2017. 08.04. – Bod Réka

Arról, hogy mit jelent láthatatlannak lenni
“Nem folyik, nem szilárd, nem légnemű,
Nincs íze, szaga s nem anyagszerű.
Elkövethetsz vele jót és gonoszt,
Fülbe csöppentve tán halált is oszt.”
Shakespeare/ Rushdie
Körbe rendeződünk, mondjuk finom túlzással, egyenesbe, tökéletesbe. Miféle egyformán elosztott tengelyek mentén sikerül nekünk ez? Akár lehetne ez is kérdés-magyarázata annak a felvetésnek, hogy nincs papírra nyomott törvénykönyvünk tábori életünk során: van bennünk egy irány, amit hasonló súlypontra helyezünk, így kapunk kört. Vagy pontot.
És akkor a kör elkezd forogni, még mindig rejtélyes módon továbbhaladni térben és időben, hiszen az alkotók szintén megfejthetetlenül szólalnak meg, azt hiszik, csupán saját magukról beszélnek. Pedig magukba olvasztották már – legalábbis az elmúlt napból táplálkozva – azt a tapasztalatot, mely nemsokára alakot ölt: neve emlék. Halljuk persze, hogy egytől egyig kedvteléseinkről, eddigi tábori élményeinkről áradozunk, de már bennünk van az aznapi beszédekből egy igenis hordozható lényeg, ne nevezzük virágmagnak, hiszen a legszínesebb réteknek sincs szükségük magvetőre.
Kell viszont nekünk kéz, amely formál, óvatosan mintáz, akárcsak a hang, mely zárt termekben alkotta meg ma délután is a visszafogottságot. Ez az érték szerénysége miatt két arcot is mutat: van, amikor megfontoltságból kell távol maradnia a zajtól, viszont ezt is felülírhatja a gyermekek zsivaja, tehát jóakaratra alapozható.
Index: 1. Széphalom 2. Sátoraljaújhely 3. megnyitó/ magvető 4. összekacsintások vacsora közben 5. ismerjük meg magunkat, egymást 6. kezdődik a nem alvás

Széphalom, 2017. 08.05. – Bálint Ádám

No, miután megvártam, míg elaludt mindenki, már teljes biztonsággal írhatok. Bevallom őszintén, még soha nem írtam naplót… Nem tudom, hogy kell, de majd belejövök. Miről is kell írni? Hmm… Ja igen, megvan!

Szóval, hogy mit csináltunk ma. Felkeltünk, elmentünk reggelizni, ettünk, visszajöttünk. Lehet, hogy nem kéne ennyire részletesen? Na mindegy, már itt marad. Reggeli után múzeumba mentünk, és először meghallgattuk Juhász Judit néni előadását. Utána Matula Ágnes néni mutatott nekünk a Nyelvőrző c. műsorból részleteket. Aztán a cseh újhullámról tudhattunk meg sok mindent Fábiánné dr. Szenczi Ibolya tanárnő előadásán. Itt volt egy kis szünet, ami alatt végig a Hair c. musical főcímdala ment a fülünkben.

Ezután volt a megnyitója a XXV. tábor alkalmából megrendezett kiállításnak. Hű, meg kéne próbálnom kicsit szebben írni… Ez mégiscsak egy fontos könyv… Szóval jött az ebéd. Ebéd után következett a városnézés Sátoraljaújhelyen. Megláttuk, illetve meghallgattuk, hogy milyen szépen tudnak orgonázni többen is közülünk.

A református templom után megnéztük kívülről a börtönt, aztán célba vettük a görög katolikus templomot. Hát én megmondom, én soha életemben még annyit nem nevettem templomban, mint itt. Egy jó modorú, humoros, kedves ember, soha nem beszél unalmasan, még akkor sem, ha komoly dolgokról van szó. (Zárójelben ugyan, de nem tudom kihagyni… Milyen a jó anyós? A választ szerintem sokan tudják: porhANYÓS.)

Vidáman tértünk haza a kisvasúttal. A nap végére maradt az egyik tetőpont: a Bordi-est. Nehéz leírni szavakkal azt az érzést, hangulatot, ami ott körülvett bennünket. Boldogság, öröm, nevetés, vidámság, jókedv, és még sorolhatnám… Még éjjeli 1 órakor is énekeltük sorra a „már az utolsó” dalokat. Na még egyet, na még egyet… Páran már félig aludtak, csukva volt a szemük, de még énekelték a dalt… Felejthetetlen este (éjszaka) résztvevői lehettünk.

No, mit írjak még… Nem tudom. Majd jelentkezem.

Széphalom, 2017. 08. 06. – Bod Réka

Arról, hogyan lehet szétdarabolhatatlannak lenni
Este. Esik (de inkább mégis szakad). Kitöltjük a szűköcske tornácot, ahol mégsem teljes a födés közöttünk, hát kiénekeljük, ilyenformán leszünk hangvillák a hangmalterben. Mit feltételez ez?
A hangvillákat úgy alkották meg, hogy bár felépítésük, vonalvezetésük, esetleg ha így tetszik, a kiváltott hatás, mely éneklésre készteti őket, hihetetlenül sokszínű, mégis összecsengnek. Egyvalamit azért mégiscsak illik szem előtt tartani: a hangvillák egymást is dalra olvasztatják, akárcsak az az előadópáros, mely széken, árkád alatt meghúzódva érzi, éneke elég negyven-egynéhány másik rezgés előidézéséhez.
Hangkanállal merjük a sűrű lelki levest ezen a délutánon, evőkanálra váltjuk, ha szabadjára engednek minket a termekben (s így a nyelvet kanalazhatjuk), tollhegyre szúrjuk a betűlevest, amit a tintatartóban kavarunk fel – másnak ebből küldünk képeslaphasábon jelt. Nem mondom, persze (de ha fél szót szólnék is, csak halkan!), ha ez a tollhegy túlontúl kiöblösödik, ismét kanál lesz belőle, de csak amolyan kávékeverő fajta: ezzel porciózza Karinthy és Kosztolányi is szellemességét kávéjába, ha letelepednek mellénk, és tán mondanunk sem kell, metaforavirágokat szórnak közénk. Ránk. Nekünk.
Metafora maga a délelőttünk is, mind a két és háromnegyed (sic!) előadásával együtt. Tulajdonképpen ez volt számunkra a fejére állított tölcsér: ha nézőpontunkból Tompa Mihály metaforafüzérei a tölcsér száján, a magaslaton egyensúlyoznak, mi az elefántcsonttorony sokkal szélesebb, körüljárhatóbb alapjaihoz mérten bánunk metaforáinkkal. Persze a kora délutáni előadás is hasonlóan támogatta képzelt tölcsérünk árnyképét, végül is mi más volna erre méltóbb, mint az Arany-aranykor Toldija…
Hangkéssel vágunk jó képet, ha lehet, márpedig miért ne lehetne, ha esténként a kés tortát/ dinnyét vág fel – legalább mintha atommagot darabolna, olyan tolongás folyik körülötte. És mégis hogyan lenne itt ellentmondás? Nem úgy van, hogy az atom is, mint ünnepi süteményköltemény vagy tizedmázsás dinnye is olyan szétdarabolhatatlanul osztható, miközben falhoz csapódik?

Széphalom, 2017. 08.07. – Bálint Ádám

Egy esős napra virradunk. A nagy meleg után nagyon váratlanul jött a lehűlés. Reggeli után elindultunk Cigándra.

Az időjárás miatt csak pár bátor ember szánta el magát, hogy a buszból kiszálljon és megnézzen egy honfoglalás-kori temetőt. Ezután hazavittük az igazgató urat. Az utazás közben szóltak a régi magyar slágerek, és páran énekeltek is. (Mások inkább aludtak, ami lehet, hogy egy jó ötlet…)

A múzeumban megnéztünk mindent, és utána táncoltunk egy jót. Ettünk bélest, kásás káposztát, gulyáslevest, és utána, hogy mindezt ledolgozzuk, játszottunk pár petánk-menetet.
Este, miután hazaértünk és megvacsoráztunk, a régi időkbe kalandozhattunk… Érdekes történetek, jó hangulat, nevetés. Csodás kis este volt!

A napot az éjszakába hosszan-hosszan elnyúló UNO-party zárta.

Széphalom, 2017. 08.08. – Bod Réka

Kérdezzük meg még az elején: miért akar a táborlakók közül mindenki más napot írni, amikor a jelenvaló is éppoly élvezetesnek ígérkezik? Ez a gondolat csírázott ki a mi reggelünkön, hiszen ki-ki az egész napos átfázást, kalandokat, anekdotázásokat idézi fel – persze közben a szerdai akadályversenyen is kellőképpen rágódik.
Vegyük úgy, a játék igazi jegyében telik napunk: elvégre mi is a nyelvtan (és azon belül is az etimológia), ha nem a szavak után való kutakodás bújócskázásuk közben? Ez derül ki Kiss Gábor és Gerstner Károly nyelvész urak fejtegetéseiből; a jelenlévők pedig hatásukra szépen szemléltetik, hogy a múzeumban felszerelt kávéautomata hiánya sem okoz éppen akkora földindulást…
Mi lenne, tegyük fel, ha ugyanez jellemezné délutánunkat, csak kissé megfűszerezve szóval–fűvel–fával? Valóban így is esik, vagyis keresünk receptet torokfájás enyhítésére, persze itt megjegyezzük, mint ahogy gyógyszert fogyasztanánk (mértékkel talán?) úgy töltögessük magunkba ezt a félig tiszta szeszből készült narancsos csodanedűt.
És ekkor varázslat esik. Azt halljuk csak egyszer, akad egy kis betöltetlen űr napirendünkben, így nyugodtan kitölthetjük azzal, ami számunkra kedves és szükséges. Variációk a megoldásra: 1. stratégiai előkészületek a másnapi akadályversenyre; 2. az alváskészlet feltöltése.
Aztán jön az este is, mi pedig fejünkön eddig azonosítatlan eredetű, négybetűs szavakat hirdető űrlények, csatába indultunk. Biztos képes nyoma is marad majd e tevékenységnek, így az, hogy végül melyik fél – kék vagy narancssárga? – bizonyul jobbnak, inkább ott szemléltetjük; jobb is, ha olyan tartalmakkal töltjük meg e sorokat, mely mindenki számára élményteli.
Vegyük akkor tovább az est kalandjait! Zseblámpával indulunk, diófától pincéig vezető utunkat pedig valós, valótlan, hús-vér és képzelt szellemek kísérik. Persze az ilyen estét nem lehet hangszerkíséret és -kísérlet nélkül eltölteni, de hát ez már átnyúlik a következő nap történései közé: következésképpen egy görgetéssel lejjebb keresendő.

Széphalom, 2017. 08.09. – Bálint Ádám

A felkelés nem ment túl könnyen. Reggelinél nem volt semmi különleges.

A délelőtti előadásokon nem lehetett túl szép látvány, ahogy itt-ott pár gyerek kidől… Viszont Koltói Ádám nyelvész úr beszédétől mindenki felébredt. Félreértés ne essék, nem azért, mert olyan szörnyű lett volna… Nem, dehogy! A lélekhez szóló szavak, amik a szavak legmélyebb jelentéseiről szépségeiről szóltak, mindenkinek átjárták a bennsőjét. Egy csodálatos előadás volt!

Na de eztán… Dr. Réthelyi Miklós úrral beszélgetett Kerekes Barnabás tanár úr. Az egykori miniszter, orvos és tanár nagyon sok érdekes történetet mesélt el magáról, az életéről, családjáról és még sok mindenről.

Ebéd után következett az oly sok készülést igénylő akadályverseny. A csapatok énekelve vonultak mindenfelé. Szerencsénkre az idő kedvezett nekünk, úgyhogy boldogan teljesítettük a megmérettetéseket. Volt címerrajzolás, tollas, activity, cérnahúzás, legyen ön is széphalmi táborozó (Lehet, hogy nem ez volt a címe? Valami ilyesmi. [Legyél te is táborozó! (a szerk.)], sok-sok nyelvi játék, és vidámság.

A vacsora után megnéztük a múzeumban a Cinema paradiso c. filmet. Szerintem mindannyiunknak tetszett ez a kedves kis olasz film.

Este szépen mindenki nyugovóra tért. Na jó, azért az az este, picit túlzás… Inkább úgy mondanám, az éjszakába hosszan elnyúló beszélgetés után, végre nyugovóra tért a ház népe.

Széphalom, 2017. 08. 10. – Bod Réka

2017. augusztus tizedike, mondjuk reggel, pedig már tíz óra körül jár az idő (majdnem minden tábori lény alváspótlékra szorul), de lehetne ennyi erővel akár dél is, vagyis árnyékot keresünk, sikeresen nem találunk, igyekszünk figyelni, figyelni arra, hogy figyeljünk, pedig csak kirándulunk. Olvadunk. Hálásan fogadunk egy-egy pohár vizet, eddig érthetetlennek tűnő lelkesedéssel látogatjuk meg a székesegyházat mind a huszonegy Celsius fokával együtt. És most már befogadni is tudunk, minden felemelőt, megrendítőt, nemesítő szavakat; olyannyira, hogy legnagyobb fejedelmünk sírjánál még közös himnuszéneklésre is vállalkozunk.
Vizsgáljuk meg délutánunkat a délelőtt szemszögéből! El fogunk menni a kassai Rodostóba, na de előbb a Lampenbe (tévedés ne essék, nem földrajzi, hanem kulináris kirándulásra jövünk ide, mint ahogy később kiderül, vacsoránkat is itt fogjuk elkölteni), tehát még mindig Rodostóban vagyunk, csoportképet alkotunk, táncolunk; csakhamar azon fogunk agyalni, hogyan is töltsük el szabadidőnket. Közelítsünk rá ezekre a gondolatokra.
Táborlakó #1. Meleg van. Húzódjunk a szökőkút mellé, hátha majd valaki belelökne minket.
T. #2. Menjünk el fagyizni. Hűtsük belülről magunkat.
T. #3. Kááávééé. De jeges, ha lehet.
T. #4. Valakinek dolgozni is kell. Fotózzunk galambokat.
Tanár úr, kérem: Hogy ebből milyen licit lesz ma este, gyermekeim…

Széphalom 2017.08.11. – Bálint Ádám

Ma délelőtt 2 előadást hallgathattunk meg. Dr Cs. Nagy Lajos megtanította nekünk, hogyan mondjuk el legalább nyolcféle szóval a bárányt, azt, hogy esik az eső, hogy valaki elcsúszik a jégen, vagy hogy a harkály kopog. Az előadás után a nevek eredetéről hallottunk.

Délután az ifjúsági vezetőségi tagok előadásait nézhettük meg.

A nap zárásaként egy fergeteges néptánc-buli szolgált. Irtó jót táncoltunk!!!

Szerintem nem kellett senkit elaltatni ezek után…

Széphalom, 2017.08.12. – Bod Réka

Képzeletben grafikont rajzolunk, éspedig azt szemléltetjük rajta, tegyük fel, nullától tízig terjedő skálán (ahogy kedvenc börtönnyelvészünk szerint is szerencsésebb tizenegy egységgel dolgozni, hiszen indulhatunk éppen a közepéről, ötösről, de ha kedvünk úgy tartja, lemehetünk a semmibe is), ki mennyire frissen ébred az egyes reggeleken, tehát mégis elindultunk a lejtőn, mégpedig jó becsületesen.
A kialvatlanság márpedig nem indok még az utolsó napon sem arra, hogy ne figyeljünk egymásra, saját nyelvi és általános magatartásunkra – ez volt mai délelőttünk üzenete, két olyan előadó részéről, akinek szerénysége illetve természetessége tiltja nevüket megsejtetni hasonló keretek között. Mindenesetre felruháztak minket olyan útravalóval, vagy inkább ultravalóval, mely táboron kívüli mindennapjainkban nyújthat biztos álláspontot megnyilvánulásainkban.
És akkor most készítünk egy helyet az Befogadónak is, meghívót csúsztatunk a zakózsebébe, hadd jöjjön el hozzánk a Ki mit tud?-ra, táborzárásra, közös virrasztásra, hátha át tudjuk adni legalább a hátralévő tizen-egynéhány itt töltendő órában azt az élményminőséget, melyből az itteni időtlenség kezdete óta táplálkozunk. Ennyi lesz. És volt.

 

Leave a Reply