Az éjjel soha nem érhet véget, avagy mit üvöltenek a foci-Eb-n?

2016. július 07.Ismeret és nyelv
A foci-Eb rigmusai

A foci-Eb alatt jó néhány esetben felkaphattuk a fejünket bizonyos rigmusokra, amelyeket a szurkolók a lelátókon üvöltöttek meccs közben, vagy éppen a kocsmákban, utcákon skandáltak. Ahogyan két éve a foci-vb kapcsán is írtunk a kapcsolódó szavak helyesírásáról, a bábeli zűrzavarról vagy éppen a focival kapcsolatos szavak eredetéről, úgy idén sem mehetünk el a foci-Eb nyelvi-zenei jellegzetességei mellett. Ezúttal a különböző nemzetek legérdekesebb szurkolói rigmusait, énekeit igyekszünk bemutatni.

Kezdjük rögtön az Európa-bajnokság talán legjellegzetesebb szurkolásával, amelyet a torna egyik meglepetéscsapatának, Izlandnak a szurkolói mutattak be a meccsek alkalmával. A kb. két szegednyi lakossággal rendelkező ország szurkolói egyre gyorsuló tapsból és hozzá társuló mély csatakiáltásból álló mutatványukkal zengették meg a francia stadionokat.

Bár a világ a mostani izlandi sikereknek köszönhetően ismerhette meg ezt a fajta szurkolást, a dolog nem újkeletű. Az izlandi drukkerek már a selejtezők során rendszeresen bemutatták a félelmetes hatású csatakiáltásokat, melyeket elvileg egy skót csapattól importáltak. A rigmus annyira népszerűvé vált, hogy az Anglia elleni megnyert meccs után szurkolók és játékosok együtt skandáltak, a kiesés után hazatért izlandiakat pedig több tízezer szurkoló fogadta a ritmusos-tapsos csatakiáltással. Már csak valami frappáns nevet kellene találni a mennydörgető üvöltésnek.

Persze az izlandiak csoportellenfeleiként mi, magyarok sem vallottunk szégyent, már ami a szurkolást illeti, bár talán kevésbé voltunk kreatívak. A szokásos Ria-Ria-Hungária mellé a szintén klasszikus Hajrá, Magyarország! (tü-tü tü-tü-tü-tü) is befért. A politikailag kevésbé korrekt, a szomszédainkat célzó, kinemugrál-típusú rigmusokból szerencsére talán kevesebbet lehetett hallani az Eb alatt.

Kaptunk helyette viszont egy új szurkolói slágert. Illetve nem is annyira újat, hiszen az idén nyáron boldog-boldogtalan által ezerszer énekelt, Az éjjel soha nem érhet véget című Soho Party-slágert a 90-es évekből rehabilitálta a magyar szurkológárda. A dal, amelyet már a novemberi, norvégok elleni győzelem alkalmával is énekeltek az ultrák, jó eséllyel indul a legvalószínűtlenebb szurkolói sláger nemzetközi címéért.

Ha már az izlandiak által kiejtett angolokat említettük, ők leginkább a dalolásban hisznek. Az angol szurkolók a meccs bármelyik pillanatában képesek rágyújtani egy jóízű himuszra. Ezzel ők nem annyira a csapatot éltetik – bár a mutatott forma alapján ez igencsak ráfért volna az angolokra –, hanem a királynőt. Az angol himnusz címe ugyanis God Save the Queen, azaz Isten, óvd a királynőt.

Hasonló elmondható a franciákról is, még ha ők ritkábban is szólaltatják meg meccs közben a forradalmi hangulatú Marseillaise-t.

A brit nemzetek, bár több alkalommal is egymás ellen küzdöttek a tornán, együtt adják az Eb (egyik) himnuszát. A Don’t take me home, azaz Ne vigyél haza kezdetű dalocskát nemcsak az angolok, hanem az írek és talán leginkább a walesi drukkerek énekelték. A rövid dalocska egyébként az Achy Breaky Heart című Billy Ray Cyrus-dal dallamára épül, üzenete pedig a ne vigyél haza, nem akarok dolgozni menni, itt akarok maradni, meg akarom inni az összes sört, kérlek, ne vigyél haza logikára épül.

Az északírek sem akartak lemaradni a brit szurkolók versenyében, ők a csapat egyik fiatal játékosáról, Will Griggről költöttek egyszerű dalocskát. A 2016 májusából származó rigmus szintén egy átirat, az alábbi videón is látszik, hogy a szurkolók micsoda laza eleganciával üvöltik az eredeti dal refrénjére, hogy Will Grigg’s on fire!

Az Ön kedvencét kihagytuk? Vagy hallott még az Eb-n olyan szurkolói rigmusokat, melyek szintén említésre méltóak? Írja meg nekünk hozzászólásban!

Kerekes Zsolt

Látogatása során cookie-kat használunk, amelyek segítenek testreszabott tartalmat megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Részletek...