Ismeret és nyelv

Bekattant vagy leesett a tantusz? – szóképek a köznyelvből

2017. március 11. március 12th, 2017 Nincs hozzászólás

– Andrea teljesen bepörgött, amikor Fecó odaszólt neki, hogy állítsa már magát takarékra. Nemsokára el is húzta a csíkot. Mindnyájan leblokkoltunk. Nem értettük, miért kapta föl a vizet–.
– Nekem mindjárt bekattant. Hát Olgi miatt.
– Ő hogyan kerül a képbe?
– Múlt héten, a diszkóban kezdődött a visszaszámlálás. Fecó minden szám után Olginál landolt.

Néhány évtizeddel ezelőtt ezt a párbeszédet aligha értette volna meg magyar ember. Legföljebb gyaníthatta volna, hogy mi is történt. Az ok könnyen magyarázható. Köznapi nyelvünkben – a technika rohamos fejlődésének mellékhatásaként – elszaporodtak a műszaki jellegű kifejezések, szóképek, hasonlatok. Elsősorban a fiatalok és a középkorúak körében, akik már a motorizáció, a televíziózás, űrhajózás, elektronika világába születtek bele. Természetes folyamat ez, amint az is, hogy egyik-másik szókép tiszavirág életű, míg másoknak sikerül meggyökeresedniük.

Főleg azok enyésznek el hamar, amelyeken túllép az élet. Hajdanán, ha valaki végre-valahára megértett valamit, boldogan állapítottuk meg: leesett a tantusz, később: leesett a húszfilléres. Most így kellene mondanunk: leesett a kétforintos. De ezt már nemigen hallani. Megunta a nyelv a telefonálási díj változásait. A bekattan szó kitűnően helyettesíti a leesett tantuszt és húszfillérest. Tömörebb. És nem csak a sikeres távbeszélő-kapcsolást idézi föl. Hiszen kattanó hangot ad a magnókazetta is, amikor a helyére csúsztatják, kattan az automata, mielőtt működni kezd. Hasonlóképpen jön létre fejünkben valamiféle logikai fölismerés, megértünk valamit, visszaemlékezünk valamire. A bekattan tehát érzékletes, jó szókép.

Ugyanígy vagyunk a bepörgéssel is. Aki indulatba jön, az bepörög. Mint a motor, amelynek fordulatszámát már nem tudjuk szabályozni. Nem véletlen, hogy kiszorította, túlélte a pipa lettem, sőt bepipultam kifejezéseket, amelyek csúfak is, értelmetlenek is.

Szeszélyes rosta az idő, nem is lehet mindig megmagyarázni, miért tartja meg az egyik szót, miért engedi átpottyanni a másikat a feledésbe. De az semmiképp nem véletlen, hogy az elhúzni a csíkot hasonlat oly régóta megmaradt. Bizonyára nemcsak azért, mert lökhajtásos gépek ma is föltűnnek az égen, ma is csíkot húznak maguk után. Szerepet játszhat e hasonlat tartósságában, hogy a látvány szép. Érdekes. Izgalmas. Elhúzni a csíkot – ez gyorsan, hatásosan, elegánsan történik. Hirtelen fölnézünk, észrevesszük odafent a száguldó gépet, többnyire csak egy csillogó pontot, mögötte a gyorsan hosszúra bomló, majd áttetszővé váló és elenyésző csóvát. Mindez pillanatok alatt zajlik le, megszűnik a dübörgés, az égen semmi nyoma, hogy az imént ott járt valami.

Csupán néhány példával szerettem volna rámutatni arra a hatásra, amit a technika fejlődése tesz köznyelvünk alakulására. A nyelvészeknek síkra kell szállniuk azért, hogy finomodjék a nyelvi ízlés ezen a téren is. Mert nem valami szívderítő hallani, amikor kamaszok ilyenféle megjegyzésekkel illetik az előttük haladó lányokat: „Az alváza egész jó”, „A karosszériája viszont totálkáros”…

Kürti András
(Budapest)

Megjelent: Édes Anyanyelvünk, VIII. évfolyam, 1. szám, 1986. január–március

Leave a Reply