Közösség és nyelv

Könyvtári éjszaka 12 órán keresztül Esztergomban

2014. február 24. március 13th, 2014 Egy hozzászólás

Az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági tagozata idén is fő céljának tekinti, hogy minél szélesebb körben terjessze tevékenységét, és olyan fiatalokhoz is eljuttassa üzenetét, akik még nem léptek szoros kapcsolatba a szövetséggel. Ilyen célra tökéletes alkalom volt ismét az Esztergomban megrendezett könyvtári éjszaka, ahol környékbeli középiskolások töltöttek el egy éjszakát nyelvi játékokat játszva.

A Helischer József Városi Könyvtár ötödik alkalommal adott otthon a könyvtári éjszakának. Az első három évben mindig más-más előadó és a könyvtárosok tartottak foglalkozást a diákoknak, míg tavaly az ASZ ifjúsági tagozata kapott meghívást. Az akkori éjszaka akkora népszerűségnek örvendett a fiatalok és a könyvtárosok körében, hogy idén ismét a vezetőséget hívták, hogy tartson egy egész éjszakai nyelvi foglalkozást.

Héttől hétig

Az este hét órától egészen reggeli hét óráig tartó könyvtári éjszaka folyamán játékos és komoly hangvételű programok váltották egymást.

Az est meghívott vendége volt Matula Ágnes, a Nyelvőrző szerkesztője, aki a műsort ismertette meg a középiskolásokkal, és a legutóbbi műsor kérdéseinek segítségével hozta el a nyelvi játékos adás hangulatát a könyvtárba.
Utána lánya, Sediánszky Nóra dramaturg tartott előadással egybekötött foglalkozást. Beszélt munkájáról, annak nehézségeiről, valamint beavatta a fiatalokat a szakma rejtelmeibe is: egy-egy napi hír alapján kellett egy színházi előadás ötletét megalkotniuk.
Az éjszaka folyamán beszélgetések is zajlottak: bemutatkozott az ifjúsági vezetőség, vallottak anyanyelvvel való kapcsolatukról, és mindenki elhozta magával kedvenc könyvét, kötetét is, amit megismertetett a többiekkel.

Természetesen nem maradhatott el a nyelvi játék sem a könyvtári éjszaka folyamán: volt varázsketyere, számtalan, a táborokból már jól ismert szituációs játék, csapatfeladatok és különféle koncentrációs játékok is.
Az est hangulatát közös éneklés alapozta meg, ahol megzenésített verseket és ismert dalokat énekeltek együtt a jelenlévők.

A visszajelzésekből

Többen, akik első alkalommal vettek részt a könyvtári éjszaka rendezvényén, így fogalmazták meg gondolataikat: „A hangulat felemelő, a résztvevők aktívak és kedvesek voltak. Csak pozitívumokat tudnék felsorolni az éjszakáról”, másnak „kellemes csalódás volt az éjszaka”. A társaság egy része pedig már nem először vesz részt könyvtári éjszakán. Volt aki szerint „az Anyanyelvápolók Szövetsége nagyszerű társaság” és „kitűnő szervezés, interaktív játékok” jellemezték ezt az éjszakát, más valaki szerint „megéri az alváshiány”. A visszajelzésekből az látszik, hogy „eseménydús, programokkal teli este volt”.

A könyvtári éjszakáról a Duna Televízió Nyelvőrző című műsora a március 9-i adásban számol be.

Muszka Ágnes

Egy hozzászólás

  • egy olvasó szerint:

    Nagyon klassz és érdekes volt annak aki ott volt . De a képeket látva én is kedvet kaptam hozzá 2015-ben biztos ott leszek.

Leave a Reply