Közösség és nyelv

Minden csoda három napig tart – sárospataki gyerekek tábora

2015. július 08. november 18th, 2020 Nincs hozzászólás

Múlt héten három napig sárospataki gyerekeket látott vendégül az Anyanyelvápolók Szövetsége. A csoport a tábor keretében több oldaláról is megismerhette a fővárost. A kulturális programok mellett nagy séták és sok játék is helyet kapott.

Kedden délben 20 általános iskolás gyerek és 5 kísérőtanár érkezett Budapestre. A szállás elfoglalása után a délutánt az állatkertben töltöttük, ahol a fókák produkciója aratta a legnagyobb sikert. A csapatot azonban nem fárasztotta ki a többórás bóklászás a parkban. Estére, Karsai János pantomimművész foglalkozására is bőven maradt még energia és lelkesedés.

Szerdán délelőtt a Margitszigetet jártuk be, majd ellátogattunk a Parlamentbe. Az Országház épülete annyira lenyűgözte a gyerekeket, hogy a közel egyórás vezetés kevésnek bizonyult, még egyszer ennyit is szívesen maradtak volna. Szerencsére hamar megvigasztalódtak a Magyarság Házában, ahol a Mi, magyarok című interaktív kiállításon megismerhették és rácsodálkozhattak, mi mindenre lehetünk büszkék mi, magyarok: az anyanyelvtől kezdve, a történelmen és gasztronómián át, egészen a tudományig és a sportig. A városnézést a Petőfi Irodalmi Múzeumban fejeztük be. A csoport itt játékos formában tudhatott meg Petőfiről mindent, ami az iskolai tananyagból kimaradt. A sok séta után este az agyakat is meg kellett mozgatni: a szövetség ifjúsági vezetőségi tagjai nyelvi vetélkedőt tartottak a gyerekeknek.

Az utolsó délelőttöt az Elevenparkban töltöttük önfeledt játékkal és sok nevetéssel. A búcsúzáskor zavarba ejtettük a csoportot a kérdéssel: mi tetszett a legjobban? De végül megszületett a válasz: minden! A csillogó szemeket látva nem volt kétséges a felelet őszintesége. Öröm volt számunkra ilyen nyitott és minden iránt érdeklődő gyerekeknek élményt adni – ami talán mégsem csak három napig tart.

Dömötör Andrea

Leave a Reply