A Georgius Aranka Társaság 27. alkalommal rendezte meg az Aranka Györgyről elnevezett erdélyi nyelv- és beszédművelő versenyt. A verseny döntő, országos szakaszát 2023. március 17–19. között tartották a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A diákok most is három kategóriában – Édes anyanyelvünk, Szép magyar beszéd, Versben bujdosó – mérték össze tudásukat, talpraesettségüket, felkészültségüket.
A vasárnap reggeli záróünnepségen hirdették ki a verseny helyezettjeit, és itt adták át az idei Aranka György- és Tőkés Erika-díjat is. Az alábbiakban ismertetjük a legjobban teljesítő versenyzők és a díjazottak névsorát.
Édes anyanyelvünk versenyforma
I. hely | Szabó Mónika | Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely |
II. hely | Balázs Blanka | Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár |
III. hely | Echard Roland | Kolozsvári Református Kollégium |
dicséret | Kádár Boglárka | Kolozsvári Református Kollégium |
dicséret | Szerény Eszter | Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti |
A verseny Kárpát-medencei döntőjébe jutottak a helyezettek és a dicséretben részesültek, illetve rajtuk kívül még az alábbi versenyzők:
Sarkantyus Nicolett | Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti |
János Rózsa | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda |
Bărneți Krisztina | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda |
Cristian Eszter | Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum, Barót |
Csiki Mónika | Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár |
Szép magyar beszéd versenyforma
I. hely | Benkő Boróka | Kolozsvári Református Kollégium |
II. hely | Szőcs-Torma Márton | Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy |
III. hely | Krecht Hanna Regina | Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy |
dicséret | Tárkányi Anna | Kolozsvári Református Kollégium |
dicséret | Szilágyi Máté Sámuel | Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely |
A verseny Kárpát-medencei döntőjébe jutottak a helyezettek és a dicséretben részesültek, illetve rajtuk kívül még az alábbi versenyzők:
Kovács Aletta | Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum, Barót |
Ferenc Bettina | Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely |
Györgydeák Ágota | Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely |
Petres Gergő | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda |
Balázsi Dorka | Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy |
A Szép magyar beszéd versenyforma írásbeli fordulójában elért kiemelkedő eredményért Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának különdíját kapták:
Fall Dóra | Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár |
Pető Ágnes | Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár |
Versben bujdosó versenyforma
9–10. osztály
I. hely | Antal Zsófia | Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely |
II. hely | Lázár Éva | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda |
III. hely | Simon Timea | Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely |
dicséret | Kolcza Nikolett | Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum, Barót |
dicséret | Miklós Anna | Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed |
11–12. osztály
I. hely | Szőcs Szilárd | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda |
II. hely | Szilágyi Gabriella | Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár |
II. hely | Péntek Balázs | Kolozsvári Református Kollégium, Kolozsvár |
dicséret | Trucza Sára | Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy |
dicséret | Murzán Zoltán | Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely |
Aranka György-díj
A Georgius Aranka Társaság az Aranka György-díjat ebben az évben Matula Ágnes Arany Kazinczy-díjas televíziós szerkesztőnek ítélte oda az Aranka György nyelv- és beszédművelő verseny zsűrijében végzett több évtizedes állhatatos munkája elismeréseként.
Tőkés Erika-díj
A Georgius Aranka Társaság Tőkés Erika-díjjal tüntette ki Turzai Melánia nyugalmazott középiskolai tanárt, amellyel anyanyelvi kultúránk szolgálatában végzett több évtizedes áldozatos munkáját ismerték el.
Kapcsolódó: Mekezdődött a 27. Aranka György nyelv- és beszédművelő verseny országos döntője.
Kép és szöveg: Reiser György Lukács. Több kép a kapcsolódó galériában.
Még több kép hamarosan a GAT ifjúsági tagozatának szerverén.