„Aki felfogja a maga nemzeti nyelvének minőségét, megbecsüli majd a másét, s úgy válik egy tágabb közösség értékes tagjává, hogy öntudattal érti és képviseli a maga és népe értékeit” – ezt vallotta dr. Bencédy József, a XX. századi nyelvtudomány meghatározó alakja, az Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli elnökségi tagja, akinek halálhíréről korábban mi is beszámoltunk.
Juhász Juditnak, szövetségünk elnökének a temetésen elmondott emlékbeszédét teljes terjedelmében közöltük, ezúttal pedig a pályatársak, barátok gondolatai által igyekszünk bemutatni, miért is volt Bencédy tanár úr a nyelvművelés egyik legmeghatározóbb alakja.
Bencédy tanár úr életművének lényegét emelte ki Balázs Géza, aki a nyelvészprofesszor 90. születésnapján az 1950-es években indult nyelvészgenerációt méltatta, „amely következetesen képviselte a magyar nyelvészeti hagyományokat, vállalta a nyelvművelés feladatait, s kitaposta az utat a következő nyelvész generációk számára.” Másutt pedig így fogalmaz Bencédyvel kapcsolatban: „pályájának bármely állomását idézzük meg, minden korszakát az anyanyelvi nevelés intézményrendszerének gyarapítása, az iskolaépítés, a szakmai műhelyek létrehozása és éltetése jellemezte.”
Szintén Bencédy tanár úr 90. életévében méltatta őt dr. Kováts Dániel főiskolai tanár, kiemelve, hogy a nyelvészprofesszor a bírálóbizottság elnökeként miért tartotta fontosnak az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyt:
A pályatársak gyakran kiemelik, hogy hosszú pályája során milyen fontos szerepe volt a Budapesti Pedagógiai Főiskola létrehozásában, az anyanyelvi versenyek szervezésében, hogy a nyugdíjazás után ugyanolyan termékeny nyelvész maradt csaknem élete végéig. Szintén Kováts Dániel emeli ki, hogy nyelvészként – többek között – nyelvműveléssel, a sajtó nyelvének kutatásával, jelentéstannal és retorikával foglalkozott, s Az anyanyelvi nevelés szemléleti háttere címmel készítette el 1989-ben megvédett kandidátusi értekezését.
Juhász Judit a temetésén elmondott nekrológjában azt is megemlíti, milyen sok munkakörben és élethelyzetben bizonyította állhatatosságát és hűségét:
Török Annamária, a Magyar Rádió bemondója az utóbbi években gyakran utazott együtt Bencédy tanár úrral az anyanyelvi versenyekre, férjével hacsak tehették, felajánlották, hogy szívesen elviszik magukkal a professzor urat. Talán a mélyebb személyes kapcsolat az oka, hogy Török Annamária egy ilyen utazás történetét osztotta meg velünk:
Boldogkőváralján aztán megállt a vár tövében, nehézkes, meredek és egyenetlen volt az út fölfelé. Egy jókora fenyő közelében hagytuk, állt, arcát a nap felé fordította. Élénk és színes volt a vár, a jó időben sok látogató járt arra. Föntről lestük őt, és amikor meglátott, integetett nekünk. Visszatérve, a fa tövében meséltük mit láttunk, ő pedig, a tőle annyira ismerős, huncut mosollyal kérdezte: tényleg? igen?
Hiányozni fog nekünk. Jó volt vele tempót váltani, lassabban menni, türelmet tanulni. Szimbolikussá nőtt a boldogkői vár, ahol együtt napoztunk.”
Kerekes Zsolt
