Péntek reggel megkezdődött Győrben az 56. Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntője. A városháza dísztermében tartott nyitóünnepségen Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója és dr. Dézsi Csaba András, a város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Ezután Korzenszky Richárd OSB nyugalmazott tihanyi perjel szólt a jelenlévőkhöz. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
„Jót s jól…” – szoktuk idézni Kazinczy Ferenc epigrammáját. Nagy titok, mi is a jó. Sokféle meghatározást találhatunk rá. Bennem az kristályosodott ki az évtizedek során, hogy ami szolgálja az életet, az jó. Ami gyengíti, pusztítja akár az egyes ember, akár a közösség életét, az egyértelműen rossz.
Nagyszerű, ha képesek vagyunk arra, hogy jót és jól tegyünk. De az a meggyőződésem, hogy önmagában ez kevés. Amit teszünk, legyen az a legegyszerűbb, leghétköznapibb tevékenység, csak akkor lesz valóban jó, ha igaz is. És tegyük hozzá: nem mindegy, hogyan és miként tesszük.
Bizonyára vannak, akik sejtik ebből a pár mondatból, hogy arról, az ókortól kezdve a gondolkodásunkban jelen lévő hármasságról van szó, amit úgy szoktunk felsorolni, hogy „igaz, jó és szép”.
Vannak, nem is kevesen, akik elavultnak tartják ezt a megfogalmazást. „Eljárt fölöttük az idő. Olyan értékrend ez, amely az ember, a személy, az individuum érdekeit mintha korlátozná. A szabadság mindenek felett!” – mondják. „Ami nekem itt és most érdekemben áll, az a fontos. Nem érdekel a másik. Ne korlátozzon engem senki és semmi. Úgy öltözködöm, ahogy nekem tetszik. Úgy beszélek, ahogy akarok…”
A szép magyar beszéd gondozóinak seregszemléje a Kazinczy-verseny. Olyan fiatalok gyűlnek össze évről évre Győrben, akik odafigyelnek tanáraikra, akiknek meggyőződése, hogy nem mindegy, hogyan beszélünk. Anyanyelvünk kincs, segítségével vettük birtokba a világot. Anyanyelvünk közösségformáló és közösségmegtartó erő. Óvnunk kell. Vigyáznunk kell rá.
Az igaz, a jó és a szép hármasságára mindenkinek jobban oda kellene figyelnie, aki felelősséget érez az életért. Emberségünkhöz tartozik, hogy amit mondok, igaz legyen, nem pedig hamis, hazug. Amit kimondok, az szolgálja az életet, formáljon közösséget, erősítse a gyengét, vigasztalja a szomorkodót, adjon hírt arról, hogy az élet érték, hogy élni érdemes. Amit kimondok, legyen formás, összefüggő, legyen benne rend, legyen szép.
Mindenki a saját korában él. Mindig „mai világ” van. Tudnunk kell, hogy örökösei vagyunk évszázadok vagy évezredek szellemi kincseinek. Tudnunk kell, hogy a mai megszólalásunkkal, megjelenésünkkel ma teremtünk közösséget, vagy éppen ma zúzzuk szét azt, ami még egybe tartozik, és amiért élni érdemes. Az utánunk következő nemzedékek számára mi leszünk a múlt; és ha igaz, jó és szép volt, amit tettünk, akkor lesz mire építeni és továbbépíteni azt, ami az embert emberré teszi.
Mindannyian felelősek vagyunk a jövőért. Nem várhatunk másokra. Nem háríthatjuk át másokra az őrzés felelősségét.
Illyés Gyula írja Az éden elvesztése című színművében: „Te egyszerű baka, nem lőhetsz oda, ahol az ellenség vezérkara fészkel; tüzérségével sem versenyezhetsz. De nem igaz, hogy nem te voltál, egyszerű gyalogos, a legfontosabb minden kor minden hadjáratban. Az vagy ma is. Mi volt épp a legutolsó háború tapasztalata? Hogy mindenki, mindenki, de mindenki hadviselő. Hogy tehát nem harcolhatunk – ez megint a gyávaság szava. Hogy harcunk úgyis hasztalan – ez meg a kibúvás szava; az emeletes gyávaságé. Kettőt sem kell lépnünk, két lépcsőt sem, s az a rossz, az ős ellenség ott van. Hogy legyűrjük. Hogy emelkedjünk. Ahol egy hibát megszüntetünk, az egy lépcsőfok. Ahol egy jajt elnémítunk, egy lépcsőfok. Ahol egy ártalmas, hazug hangot leintünk, egy lépcsőfok. Ahol egy tévedésünket beismerjük, két lépcsőfok. Ahol rendreintést fegyelmezetten elfogadunk, öt lépcsőfok. Ahol rendreintés nélkül tesszük a jó rendet, tíz lépcsőfok. Ahol egy éhes szájat megcsitítunk, az is nagy lépcsőfok. Egy csecsemőt kézbe venni, anyjának szépet mondani, leánynak udvarolni, fiúnak visszabiccenteni, minden, ami a világnak valahol örömet ad, a csók, ami addig nem volt, a gyermek, aki most lett, lépcsőfok mind, mind fölfelé.”
Manapság, amikor tele van a világ értéktelen silánysággal, ma, amikor nem érték az emberi élet, amikor csak a fogyasztás, a hasznosság számít sokak szemében, különösen is érzékenynek és elkötelezettnek kell lennünk. Legyen bátorságunk elutasítani mindazt, ami hazug, ami rossz, ami rút. Ma, amikor büntetlenül lehet gyalázni, megalázni hazug vádakkal a másik embert, ma, amikor felelőtlenül lehet hamis ígéretekkel közhangulatot kelteni, ma, amikor az otromba nyelvi durvaságot még az ország házától sem lehet távol tartani, különösen is fontos, hogy felnőjön egy olyan nemzedék, amely számára létezik az igaz, a jó és a szép. Egy indulatoktól túlfűtött, egymással szót érteni nem tudó, eldurvult társadalomban kimondhatatlanul fontos a vox humana, az emberi hang, az emberi szó, amely mögött ott van az igazi fedezet: az igazság, a jóság és a szépség.
Babits Mihály mondja az Üzenet és vallomás című írásában: „[…] Legmélyemben mindig elégedetlen és forradalmár voltam, kora gyermekségemtől fogva lázított a csunyaság, ostobaság és igazságtalanság, melyet magam körül láttam, s igazában legnyugodtabb szavam is tiltakozás és forradalom volt: rímeim harmóniája tiltakozás a világ harmóniátlansága ellen, s még konzervatívizmusom is dac és lázadás! értse aki érti. Elégedetlen mindig és mindenkori környezetemmel szemben; elégedetlen és telhetetlen; aki új világot akartam alkotni örökké, mert a jelenvaló nem volt jó nekem!”
Pál apostol figyelmeztetését minden nap meg kellene szívlelnünk: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Filippiekhez 2,21)
Nem tagadhatjuk: sokan vannak ma Európában, akik reményüket vesztették. Nem látnak kiutat az összekuszálódott világban. Őrült pusztításnak, elképzelhetetlen öldöklésnek lettünk váratlanul tanúi, kortársai. Hogyan tovább? Van-e kiút ebből a labirintusból?
Nekünk magunknak kell válaszolnunk. Tetteinkkel: „Jót s jól…” És amit teszünk, amit mondunk, legyen igaz, jó és szép.
Hamvas Béla A világválság című írásának bevezetőjében olvasom Paul Valery francia költő szavait: „A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.”
Ezért a jövőért vagyunk most itt. Mert hiszünk benne.
Kapcsolódó bejegyzések:
A Kárpát-medencei döntő eredményei
Szakonyi Károly Kossuth-díjas író ünnepi beszéde az eredményhirdetésen
A versenyen Reiser György Lukács fényképezett. A képekből készült galériák itt tekinthetők meg.
