„A verseny fő támogatója az Anyanyelvápolók Szövetsége, melynek ifjúsági tagozata aktívan dolgozik a szövetség zászlajára tűzött célok megvalósítása érdekében. A fiatalok munkáját Márton Richárd és Reiser György Lukács mutatta be a pedagógusoknak, buzdítva őket arra is, hogy lépjenek be a szövetség tagjai közé, ezáltal is támogatva az anyanyelvi kultúra emelése érdekében végzett munkát.”
A beszámoló teljes szövege itt olvasható.
A verseny díjazottjainak listája itt érhető el.
Toma Kornéliának a díjkiosztón elmondott ünnepi beszéde itt olvasható.
Az Anyanyelvápolók Szövetségénél tagsági viszonnyal rendelkező versenyzőkről több, nagyobb felbontású kép igényelhető a képek készítőjénél.
Értékelés, eredményhirdetés
Tisztelt Édes Anyanyelvünk Közösség!
„Íme, itt állunk és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben. Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől. S íme mégis itt vagyunk! Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén – fogalmazott Móricz Zsigmond 1929-ben, Tiszacsécsén mondott beszédében.
Október van, az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjének ideje. 51 éve már, hogy elődeink és nyomdokaikban mi Sátoraljaújhelybe jövünk az ősz derekán, mert van egy nyelv- és nemzetstratégiailag is fontos közös ügyünk: megfigyelni és szakvéleményt adni a magyar tinédzserek anyanyelvi nyelvhasználatáról, ezzel együtt folyamatosan megerősíteni őket és tanáraikat abban, hogy kiemelt szerepük van a közéleti beszéd gyakorlatát illetően a példamutatásban.
„Egy kincse van minden nemzetnek adva, míg azt megőrzi híven, addig él. E kincs neve: az édes anyanyelv” – írta Jókai Mór a debreceni Nemzeti Színház megnyitójára írt versében. Az Édes anyanyelvünk verseny küldetése: a nyelvkincs megőrzése a használat által, a magyar nyelv iránt való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználati képesség mérése és értékelése, a beszédkészség, valamint az általános és közéleti beszédkultúra fejlődésének segítése.
Ez a küldetés több mint fél évszázada változatlan érvényű. Felemelő érzés, hogy itt mi mindnyájan – a versenyzők, a felkészítő tanárok, a zsűri, a szervezők és a támogatók – e fontos küldetés teljesítői vagyunk.
A közös ügy közösséggé kovácsol minket: az Édes anyanyelvünk verseny közösségévé. Magam több mint tizenöt éve tartozom ide, s mindig ámulattal figyeltem, hogy hány fiatal versenyző és felkészítő tanár csatlakozott már hozzá, és hogy folyamatosan megújul ez a közösség – hiszen a magyarszakos tanárok szorgalmasan dolgoznak az utánpótlás kinevelésén.
A közösséghez tartozás az eredményeken túl óriási érzelmi támaszt is nyújt tagjai számára. Az évek, évtizedek óta visszatérő pedagógusok, zsűritagok ilyenkor boldogan üdvözlik egymást, beszélgetnek, szakmai párbeszédbe elegyednek, számba veszik a gyarapodást és a veszteségeket, s mindezt úgy, hogy közben Kováts Dániel, a verseny megalapítója által kialakított emberiesség műhelyét működtetik.
S bár tanár úr a sárospataki tanítóképzés vonatkozásában fogalmazta meg az emberiesség műhelye működtetésének kettős célját, úgy gondolom, ez erre a közösségre is érvényes lehet. „A kettős cél pedig: a falakon belül az emberiesség műhelyét működtetni, valamint kitárni az ablakot és a kaput: hadd járja át a termeket a való élet friss levegője, illetve hadd sugározzon ki e műhely éltető szellemi energiákat a tágabb világba!”
Az ősz a számvetés, az értékelés ideje is. „… Ha az embernek valami mondanivalója van, vagy éppen sok mondanivalója, az csak annyit jelent, hogy sok építőtéglája van. De még azokat a téglákat össze is kell rakni tudni, hogy emeletes, sőt két-három emeletes házak legyenek belőlük. A puszta téglák csak téglák, becsüket az építés adja meg.” – írta Mikszáth Kálmán Orátorok, rétorok és fecsegők című művében.
Tegnap még kíváncsian vártuk, hogyan tanultak meg, hogyan tudnak nyelvükben építkezni a versenyző fiatalok. Mára már megvannak az eredmények, átadtuk az elismerő okleveleket és jutalmakat. A legkiválóbbak szóban és írásban is bizonyították, hogy elméletben és gyakorlatban egyaránt felkészültek, nyelvhasználati készségeik és képességeik magas teljesítményfokon működnek. Példaképek lehetnek társaik számára.
„Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv” – írta Kányádi Sándor Apáczai című prózaversében. Batyu, amelyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. Bot, amire támaszkodhatunk, és amivel védekezni is lehet. És a fegyverrel is védekezünk – vallotta. Ez mind az anyanyelv, amely „sehol másutt nem él, mint használóinak ajkán – ha írnak: kezén –; olyan, amilyenné a közösség teszi. S ez a közösség egyénekből áll, akiknek tudniuk kell: a nyelvért mindegyikük felelős” (Deme László).
Hogyan és mit kell ma tenni a nyelvért? „Jót s jól!” – mondaná a széphalmi mester. Tanulni, ápolni és szeretni, mert ez „létezésünk legfontosabb pillére, szilárd alap, amely emberségünk, családunk, népünk, kultúránk hordozója; mindené, ami magyarrá tesz minket” (Elek György).
A magyar nyelv révén él nemzetünk múlt, jelen és jövő síkjain. Kívánom, hogy jó egészségben, cselekvő szeretetben jövőre is találkozzunk e fontos ügyért ugyanitt!
Képek: Reiser György Lukács. Több kép a kapcsolódó galériában.
Kapcsolódó bejegyzések:
Megkezdődött az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 51. döntője
Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 2023. évi döntőjének eredményei
A verseny részletes eredményei a sátoraljaújhelyi Kossuth-gimnázium honlapján érhetők el.
" class="pretty_photo">
