Közösség és nyelv

„Anyanyelvünk szolgálatában jöttünk Újhelybe” – emlékezés Bencédy Józsefre

2016. december 04. január 24th, 2017 Nincs hozzászólás

„Aki felfogja a maga nemzeti nyelvének minőségét, megbecsüli majd a másét, s úgy válik egy tágabb közösség értékes tagjává, hogy öntudattal érti és képviseli a maga és népe értékeit” – ezt vallotta dr. Bencédy József, a XX. századi nyelvtudomány meghatározó alakja, az Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli elnökségi tagja, akinek halálhíréről korábban mi is beszámoltunk.

Juhász Juditnak, szövetségünk elnökének a temetésen elmondott emlékbeszédét teljes terjedelmében közöltük, ezúttal pedig a pályatársak, barátok gondolatai által igyekszünk bemutatni, miért is volt Bencédy tanár úr a nyelvművelés egyik legmeghatározóbb alakja.

Bencédy tanár úr életművének lényegét emelte ki Balázs Géza, aki a nyelvészprofesszor 90. születésnapján az 1950-es években indult nyelvészgenerációt méltatta, „amely következetesen képviselte a magyar nyelvészeti hagyományokat, vállalta a nyelvművelés feladatait, s kitaposta az utat a következő nyelvész generációk számára.” Másutt pedig így fogalmaz Bencédyvel kapcsolatban: „pályájának bármely állomását idézzük meg, minden korszakát az anyanyelvi nevelés intézményrendszerének gyarapítása, az iskolaépítés, a szakmai műhelyek létrehozása és éltetése jellemezte.”

Szintén Bencédy tanár úr 90. életévében méltatta őt dr. Kováts Dániel főiskolai tanár, kiemelve, hogy a nyelvészprofesszor a bírálóbizottság elnökeként miért tartotta fontosnak az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyt:

„Itt volt, mert egyetértett a verseny céljával, mert szerinte is fontos anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, középfokú iskolát végző tanulóink nyelvi érdeklődésének fejlesztése. 1976-ban azt írta a verseny emlékkönyvébe: »Az Édes anyanyelvünk verseny kezdettől olyan új és értékes színeket jelent, hogy önmagáért is érdemes sikerén fáradozni.« 1979-ben pedig úgy nyilatkozott: »Egy lényeges területen – a közéleti beszéd gyakorlásában – jelent megoldást az Édes Anyanyelvünk verseny. Őrizze Újhely a lángot!«”

A pályatársak gyakran kiemelik, hogy hosszú pályája során milyen fontos szerepe volt a Budapesti Pedagógiai Főiskola létrehozásában, az anyanyelvi versenyek szervezésében, hogy a nyugdíjazás után ugyanolyan termékeny nyelvész maradt csaknem élete végéig. Szintén Kováts Dániel emeli ki, hogy nyelvészként – többek között – nyelvműveléssel, a sajtó nyelvének kutatásával, jelentéstannal és retorikával foglalkozott, s Az anyanyelvi nevelés szemléleti háttere címmel készítette el 1989-ben megvédett kandidátusi értekezését.

Juhász Judit a temetésén elmondott nekrológjában azt is megemlíti, milyen sok munkakörben és élethelyzetben bizonyította állhatatosságát és hűségét:

„Hosszú pályafutása során bármilyen munkakörbe került, Bencédy József egyaránt eredményesen és állhatatos meggyőződéssel tevékenykedett, gimnáziumi igazgatóként, tisztviselőként, főiskolai főigazgatóként és tanszékvezetőként, felelős szerkesztőként, nyelvművelőként és alkotó tudósként mindig helytállt. Családapaként és a közélet jeles személyiségeként is hűséges maradt övéihez és eszményeihez.”

Török Annamária, a Magyar Rádió bemondója az utóbbi években gyakran utazott együtt Bencédy tanár úrral az anyanyelvi versenyekre, férjével hacsak tehették, felajánlották, hogy szívesen elviszik magukkal a professzor urat. Talán a mélyebb személyes kapcsolat az oka, hogy Török Annamária egy ilyen utazás történetét osztotta meg velünk:

„Újhelyről hazafelé jövet be-betértünk valahová. Egy alkalommal Boldogkőváralját néztük ki és kérdeztük, nem bánná-e, ha oda is elmennénk. Lelkes lett a programtól. Nem sietett haza, egyedül élt és láthatóan szeretett a fiatalabb nemzedékkel időzni. Közben sokat meséltünk egymásnak, csak úgy az életről, régi és mostani dolgokról. Néha elnézett a távolba és úgy kérdezte: maguknak mi a véleménye arról…?
Boldogkőváralján aztán megállt a vár tövében, nehézkes, meredek és egyenetlen volt az út fölfelé. Egy jókora fenyő közelében hagytuk, állt, arcát a nap felé fordította. Élénk és színes volt a vár, a jó időben sok látogató járt arra. Föntről lestük őt, és amikor meglátott, integetett nekünk. Visszatérve, a fa tövében meséltük mit láttunk, ő pedig, a tőle annyira ismerős, huncut mosollyal kérdezte: tényleg? igen?
Hiányozni fog nekünk. Jó volt vele tempót váltani, lassabban menni, türelmet tanulni. Szimbolikussá nőtt a boldogkői vár, ahol együtt napoztunk.”

Kerekes Zsolt

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Leave a Reply