Ismeret és nyelvKözösség és nyelv

Az igaz, a természetes, a jó és a szép – Eőry Vilma záróbeszéde a Kazinczy-verseny díjkiosztóján

2023. április 23. április 26th, 2023 Nincs hozzászólás

2023. április 23-án a győri városháza dísztermében tartott eredményhirdetéssel zárult az 57. Kazinczy-verseny országos, Kárpát-medencei döntője. Az eseményen Eőry Vilma Kazinczy-díjas főiskolai tanár, a bírálóbizottság tagja osztotta meg ünnepi gondolatait a közönséggel. A beszédet teljes terjedelmében közöljük.

Tisztelt ünneplő Közönség, kedves Versenyzők!

Elérkeztünk az 57. győri Kazinczy-verseny utolsó felvonásához. Már csak ez a záróbeszéd van hátra, és természetesen a Kazinczy-érmek kiosztása. Feladatom most a verseny értékelése. Azt, hogy hogyan szerepeltetek, milyen feladatot hogyan oldottatok meg, már megbeszéltük a verseny utáni tájékoztatón, és nemsokára megtudjátok a zsűritek pontszámai alapján kialakult eredményeket is.

Arról pedig, hogy mi e verseny, versenysorozat és a rajta való részvétel jelentősége, nagyon szép gondolatokat hallottatok a péntek reggeli megnyitón Németh Tibor igazgató úrtól, Dézsi Csaba András orvosprofesszor és polgármester úrtól, illetve Fried István professzor úrtól. Idézték nekünk, Nektek nagyjaink, elsősorban Kazinczy Ferenc munkásságát és műveit, műveinek részleteit arról, miért és mennyire fontos egy nemzeti közösségnek a nyelve, anyanyelve, mekkora jelentősége van, hogy milyen ez a nyelv, és hogy mennyire alkalmas arra, hogy az élet minden területén betöltse hivatását. Arra is utaltak, hogy Nektek, versenyzőknek milyen kiemelkedő szerepetek van e feladatok teljesítésében.

Mondhatnánk, hogy ezek után már nem is maradt semmi, amiről beszélhetek. Igen, majdnem így is van, de mégsem tehetem meg, hogy ennyiben hagyjam. Mégis visszakanyarodunk tehát még egy kicsit a versenyhez, a szép beszédhez és ahhoz is, hogy egy középiskolai tanuló hogyan lehet hatással anyanyelvének, közössége nyelvének alakulására.

Kezdjük ez utóbbival. Mindannyian tudjátok – a pénteki ünnepségen is szóba került –, hogy a nyelv változik. Ráadásul folyton változik az életkörülmények, a gazdaság, a politika változásainak hatására a kultúrával együtt, amelynek egyébként szerves része is. A változás, a módosulás természetes. A régi elemek és régi szabályok egy része elavul, új elemek és új szabályok alakulnak ki. A változás lehet kisebb és nagyobb mértékű, illetve lehet a közösség számára hasznos és hátrányos is.

A nyelvújítás korában megindult nyelvi változás nagy jelentőségű volt: a 19. század közepére – legalábbis írásban – kialakult egy, a különböző változatokat átívelő közös magyar nyelv, amelyet sokáig irodalmi nyelvnek neveztek. És nemcsak azért, mert elsősorban a szépirodalomban jelent meg, hanem azért is, mert írott nyelv volt. Hogy ez a nagy változás hasznos volt, azt ma már senki nem vonja kétségbe, hiszen ma is ez az alapja nemcsak írott, hanem beszélt nemzeti nyelvünknek is.

Sokszor halljuk, hogy a mai nyelvi változások – már a rendszerváltozás óta – szintén jelentősek. A politikai fordulat, a piacgazdaság bevezetése, a globális és európai egységesítő gazdasági-ideológiai folyamatok veszélyesnek is minősíthetők az egyes nemzeti nyelvek életképességére nézve. Különösen úgy, hogy az angol mint világnyelv sokszor helyettesíti is az anyanyelvi közlést. És nem is annyira beszivárgó szavaival, inkább a világangolnak a magyar nyelv természetéhez képest leegyszerűsítő formáival, az angolos szórenddel, az angolos igevonzatokkal úgy hatnak nyelvünkre, hogy egyúttal gondolkodásunkat is befolyásolják, felszínesebbé teszik.

A nyelv változásait és használatának hatókörét, a nyelvhez kötődő gondolkodás mélységét és nyelvi formáit a beszélők határozzák meg. Az egyes beszélők kezdenek új formát használni a régi megnevezésére, angolul beszélni akkor, ha magyarul is lehetne, angolul tanítani a gyermeket, mielőtt még megtanult volna magyarul írni-olvasni. A sok egyéni jelenség terjed aztán tovább, és válik meghatározóvá.

Ti, kedves versenyzők, abban az életkorban vagytok, amikor az ember könnyen változtat, könnyen újít. Most is a ti döntésetek, hogy milyen divatot, nevezetesen milyen nyelvi divatot követtek, törekszetek-e az egyes helyzetekben megfelelő módon megszólalni magyarul, részt vesztek-e egy olyan versenyen, amelyen saját beszédetek minőségét értékelik, s ezzel, ha divatot nem is teremtetek, példát mindenképpen adtok. De néhány év múlva, fiatal felnőttként, azután családanyaként vagy -apaként ezt a példát, ezt a mintát továbbadjátok.

Megvan tehát a közösségi haszna is annak, ha az ember saját nyelvhasználatát fejleszti. A nyelvhasználat minősége összefügg a társas kapcsolatok minőségével, és erősíti az összetartozás érzését a tágabb közösségben is. Különösen fontos ez a magyar nyelv esetében, hiszen a ma hét szomszédos országban élő magyarok számára egyértelműen az anyanyelv a legfontosabb azok közül a dolgok közül, amelyek a nemzethez kötik őket. A verseny előtti és az itt végzett munkátok hatása tehát határtalan: különösen, hogy határon túli és magyarországi diákokként együtt versenyezhettek és együtt lehettek.

Arról is szeretnék beszélni – mivel a versenyt nevezik a Kazinczyról elnevezett szépmagyarbeszéd-versenynek is –, hogy milyen is az a szép magyar beszéd. A legtöbb embernek van elképzelése róla, de pontosan nem tudná megfogalmazni. Tanáraitok, a versenyre felkészítő segédkönyv, a verseny utáni értékelő megbeszélésen a zsűrielnökök és zsűritagok sok tanácsot adnak, adtak hogyan beszéljetek jól és szépen. Példát is könnyen találunk arra, hogy valaki nagyon szépen beszél. De a szép beszéd meghatározását csak megkísérelhetjük, pontos leírást valószínűleg nem tudunk adni róla. Fontos, hogy tiszta kiejtésű, tehát füllel jól felfogható legyen; fontos, hogy a különböző hangeszközökkel jól emeljük ki a lényeges elemeket, hogy a szöveget jól tagoljuk; és beszédünknek jó, tehát az értelemnek megfelelő tempója, esetleg ritmusa legyen.

Összefoglalva: fontos, hogy a szövegmondás tükrözze a szöveg jelentését. De a „szépség”-hez hozzájárulhat az is, hogy a beszélőnek milyen a hangja, a hangszíne – bár ez inkább adottság, mint érdem. Diákjaimnak azt szoktam javasolni, hogy ha már ismerik, értik a szöveget, olvassák fel úgy, mintha olyasvalakinek mondanák, akiről tudják, hogy érdekli a szöveg tartalma. Az ilyen szövegmondás segít elkerülni azt is, hogy a színpadhoz szokott versenyző színpadi hangon és stílusban olvassa a szöveget, hiszen itt nem előadó-művészetről van szó, hanem egy valaki más által írott szöveg tolmácsolásáról.

Nem tudok nem utalni Petőfire az évfordulón, hiszen ő nemcsak forradalmár és költő volt, hanem a nyelv, elsősorban a költői nyelv forradalmára is. Az ő nevéhez köthető egységes nemzeti nyelvünk érvényre juttatása, különösen költészetében, de prózai írásaiban is. Az a nyelv, amelyet ő használt, határozottan eltért a korábbi nyelvhasználattól. Jó érzékkel vette át írásbeli használatba a beszélt nyelvi elemeket, a nyelvújítás szükséges és használatra alkalmas alkotásait, mondatai szerkezetében kerüli a felesleges bonyolítást.

Műveiben a kor irodalmában még szokásos túldíszítettség, sokszor körülményesség már egyáltalán nem jelenik meg, ehelyett a természetesség, a szinte mindenki számára érthető közlésmód lesz általános. Ugyanez látható leveleiben is, amelyek közelebb állnak a köznyelvhez, mint a műalkotások nyelve: gördülékenyek, a mindennapi beszédre emlékeztetnek – természetesen azzal a frissességgel, humorral, amely szintén a költő nyelvének sajátja.

Idézem egy mondatát, amellyel az ő költői nyelvét bírálók véleményére ad választ, és amely egy Arany Jánosnak 1847 februárjában írt levélben olvasható: „Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám.” Hozzátehetjük: ez nemcsak esztétikája, hanem teljes ars poeticája, költői hitvallása is, erkölcsiségét is beleértve.

Petőfi nyelvét sokszor nevezik egyszerűnek, de az általa is kimondott természetesség szó talán jobban megközelíti azt, ami nyelvhasználatát jellemzi. Az ő szavaival vallom tehát, hogy az igaz, a természetes, a és a szép láncszemként kapcsolódnak egymáshoz, egyúttal úgy következnek egymásból, ahogy Petőfi megfogalmazta. És ez minden megértett tartalmas szöveg érthető és értelmes felolvasására is igaz: szép lesz, ha nem is vagyunk költők!

További jó munkát és jó kedvet kívánok nektek nyelvünk frissen tartásához. És kívánom, hogy ez a verseny nagyon sokáig fogadhassa a legszebben beszélő fiatalokat a közösségünk javáért.

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Megkezdődött az 57. Kazinczy-verseny győri döntője

„Nem merni, amit merni kell, gyalázat” – Kovács László megemlékező beszéde a Kazinczy-szobor koszorúzásán

Az 57. Kazinczy-verseny győri döntőjének eredményei

Kép és szöveg: Reiser György Lukács. Több kép a kapcsolódó galériában.

Leave a Reply