1915. november 24-én született Lőrincze Lajos nyelvész, nyelvművelő, akit a legtöbben a 40 éven át folyamatosan működő Édes Anyanyelvünk című rádióműsorból ismernek. Nevéhez kötődik a mai anyanyelvi mozgalmakat is megalapozó emberközpontú nyelvművelés. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy ő nyerte meg az első magyar szépkiejtési versenyt, vagy hogy kutatásai során a Kárpát-medence szinte minden magyarlakta vidékét bejárta.
A lelkiismeretes diák
Középiskolai tanulmányait Pápán a Református Kollégiumban végezte, végig színjeles, kitüntetett tanulóként. Visszaemlékezései szerint nem okozott neki gondot a tanulás, különösen olvasni szeretett. „Egy-egy otthoni dolgozathoz igen sok könyvet elolvastam, de magát a dolgozatot mindig az utolsó percekben fejeztem be. De azért (vagy talán éppen azért) általában sikerült.” – írja önéletrajzában.
Később a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos bölcsészhallgatója és az Eötvös Kollégium tagja lett. Itt rendezték meg 1938-ban az első szépkiejtési versenyt, amit Lőrincze nyert meg egy Móra Ferenc-novella felolvasásával. A versenyen megismerkedett a beszédművelést szorgalmazó Kodállyal is, akivel azután haláláig tartotta a kapcsolatot.
A nyelvjáráskutató
Bár eredetileg tanárnak készült, néhány év után a nyelvtudományi munkára cserélte a katedrát. 1949-től 1985-ig (nyugdíjba vonulásáig) az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott. Pais Dezső tanítványaként a nyelvjáráskutatás volt a fő szakterülete. Kezdetben a földrajzi nevekkel foglalkozott, majd olyan nagyszabású munkákban is részt vett, mint a Benkő Loránddal közösen készített Magyar nyelvjárási bibliográfia vagy A magyar nyelvjárások atlasza. A mintegy 15 éves gyűjtőmunka során bejárta az országot és a környező országok magyarlakta vidékeit.
„A nyelvatlasz anyaggyűjtése egész életemre szóló gazdagodás volt:
megismertem – közvetlenül – minden magyar nyelvjárást, tapasztaltam a nyelv változásának formáit, megismertem az országot,
sok kedves ismerősre, jó barátra tettem szert a falusi emberek között.”
Az emberközpontú nyelvművelő
Az előbbieknél azonban sokkal ismertebb nyelvművelő tevékenysége. 1952-ben lett az MTA Nyelvművelő Főbizottságának titkára, majd 1960-tól haláláig az elnöke. A nyelvművelés Szarvas Gábor által 1872-ben megalapozott szabály-alapú, nyelvvédő szemléletét egy merőben új, emberközpontú felfogással cserélte fel. Úgy gondolta, hogy a „nyelvőrködés” helyett a nyelvi nevelést kell a középpontba állítani.
„aki ma nyelvőrségen áll, nem öldöklő szerszámokkal fegyverkezik fel. Nem fegyveres őr, inkább talán olyan toronyőr, aki helyzeténél fogva messzebbre lát, s a magaslatról beszámol a tapasztalatairól azoknak, akiknek szemhatára szűkebb. Elmondja, mit lát a tájban, merre vannak szépen rendben tartott gazdaságok vagy vadvirágos, esetleg gazos földek. Térképezi a tájat: merre vezetnek a jó utak, hol téved az utazó nehezen járható helyre, veszedelmes szakadékba.”
Pedagógusként érthető módon az emberek érdekelték leginkább. Hitt abban, hogy a nyelvművelés a nyelv használóiért van, és nem ellenük.
„Nyelvművelésünk mostani szemléletét én emberközpontúnak szoktam nevezni, a régebbi nyelvközpontúval szemben. Emberközpontú – két szempontból is. Először: a nyelvi jelenségeket a nyelvet beszélő ember, a társadalom érdeke, célja szempontjából nézzük; a társadalmi hasznosság, felhasználhatóság dönt a helyes és helytelen, a jó és rossz kérdésében (…) Másodszor: a nyelvművelés tárgya nemcsak, sőt manapság főként nem a nyelv, hanem az ember. Legalábbis így kellene lenni.”
A népszerű rádiós
A ma is élő nyelvművelő hagyományt nem csak elméletben alapozta meg. Jelentősen hozzájárult például az első Kazinczy-verseny megszervezéséhez, majd rendszeresen a zsűri tagja volt. Igazán széles körben ismertté azonban az 1952-ben indult, Édes Anyanyelvünk című rádióműsor tette. Az ötperces nyelvi-kulturális ismeretterjesztő műsor 40 éven keresztül folyamatosan élt, és a hallgatók körében töretlen népszerűségnek örvendett.
Munkásságát nemcsak a közönség, hanem a szakma is elismerte. Az Édes Anyanyelvünk műsort Aranymikrofon-plakettel tüntették ki, de a nyelvész és nyelvművelő Lőrincze is számos elismerést magáénak tudhat, köztük a Pais Dezső- és a Kosztolányi-díjat. Sikereinek titkáról azonban szerényen és minden szakterület képviselője számára példamutatóan nyilatkozott:
„Elgondolkoztam, miért is tudom hitelesen csinálni, amit csinálok. 1. Szeretem a munkámat. 2. Hiszek abban, amit csinálok, s amit mondok. 3. Mindig az igazság érdekel, azt szeretném feltárni és 4. érthetően, vonzóan átadni, hogy más is úgy higgye. 5. Tárgyilagos voltam és vagyok, az elfogultságok, dogmák ellen harcolok. De azért nem teljesen elfogulatlanul. Nem egyforma számomra minden nyelv.”
Dömötör Andrea
Forrás: Balogh Ferencné: Lőrincze Lajos. Emlékezés és bibliográfia, Veszprém, 1998.
Gyermekkoromban minden vasárnap ebéd után vártam a Tanár úr Édes anyanyelvünk című rádió műsorát az 1950-es években. A nyelvérzékem mellett Őnéki is köszönhetem a helyesírási kevés hibáimat. Jószívvel emlékezem Reá!