Nagyszabású gálaesttel köszöntötte a magyar nyelv napját az idén 25 éves Anyanyelvápolók Szövetsége november 11-én. A Pesti Vigadó Dísztermében megtartott ünnepségen a határon túli régiókból érkező előadók énekkel, mesével, a solymári Cédrus Táncegyüttes pedig a különböző tájegységek táncaival mutatta be a Kárpát-medence népi örökségének kincseit.
„Szólalj meg – és én megsejtem abból, mennyire vállaltad fel ajándékba kapott magyarságodat, mennyire becsülöd meg a másik embert.” (Andrásfalvy Bertalan)
Az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöksége nevében Török Annamária és Bordi András Kazinczy-díjas rádióbemondók, az est házigazdái köszöntötték a résztvevőket, közöttük dr. Hoppál Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát, professzor emeritus Fekete Györgyöt, a gálaestet is támogató Magyar Művészeti Akadémia elnökét, és E. Csorba Csillát, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját.
Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke üdvözlő beszédét Kisfaludy Sándor gondolatával kezdte: „Nem a föld, nem a folyók tarták öszve a nemzetet, hanem a nyelv.” Ezen az estén, mint mondta, azokat illeti a köszöntés és köszönet, akik számára fontos a magyar nyelv ügye, akik szeretik és áldozatot hoznak az anyanyelvért. A gálaest a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását hivatott kifejezni, felmutatva valamit abból az erkölcsi örökségből, amit hagyományaink képviselnek.
Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága nevében Hoppál Péter köszöntötte a gála vendégeit. „Tisztelettel hajtok fejet az idén 25 éves mozgalom értékőrző munkája előtt” – mondta, hangsúlyozva, hogy fontos ez a nap, hiszen együtt ünnepeljük az összetartó erőt, az anyanyelvet, mely magyar identitásunk legjelentősebb fóruma. A technikai és gazdasági fejlődés következtében csökken a nyelvjárást beszélők száma, pedig a dialektusok mindannyiunkat gazdagabbá tesznek. Ahogy Lőrincze Lajos idézte fel egy bukovinai gazdaemberrel való beszélgetését: „Szép dolog, jó dolog sokfelé járni, szép vidékeket látni, emberekkel találkozni, ettől megnől az ember szíve.”
Felvidéktől Muravidékig – hét tájegység a színpadon
„A tájnyelvi beszédmód metaforákkal, a népi bölcsességet tükröző szólásokkal, közmondásokkal, a köznyelvinél nagyobb fokú érzelemkifejezéssel jár a képszerűség mellett. Érdemes hát élnie vele, aki birtokában van ennek az adománynak!” – olvashatjuk dr. Kováts Dániel sorait a gálaest programfüzetében.
A tíz nagy nyelvjárási régió (a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli–kisalföldi, a dél-dunántúli, a dél-alföldi, a palóc, a Tisza–Körös-vidéki, az északkeleti, a mezőségi, a székely és a moldvai), a három fő táncdialektus (nyugati, középső és keleti), valamint a népzene öt tájegysége (Dunántúl, az északi sáv, Alföld, Erdély, valamint Gyimes és Moldva) majdnem mindenike képviseltette magát a műsorban, szóban, énekben, vagy táncban.
A nyitókép Galga-menti (Budapesttől 30-40 km-re) táncait a Lőrincz Beáta és Varga Zoltán művészeti vezetésével működő Cédrus Táncegyüttes mutatta be, a Zagyva Banda kíséretével. A köszöntőket a Felvidéket bemutató Csank Mátyás ötödik osztályos rimaszombati mesemondó, valamint a zempléni kistérség reformkort idéző néptánckincse ihletésére született, a forradalmaink emlékére készült koreográfia követte.
Kárpátalja népi örökségéből Krón Melinda nagydobronyi népdalainak, Visk környéki férfi és páros táncoknak, és Marcsák Gergely ungi tájnyelvi meséjének köszönhetően kapott ízelítőt a közönség.
Erdélyben (a hozzá tartozó Partiummal és Bánáttal), területi nagyságának köszönhetően hat nyelvjárással találkozhatunk, ebből három teljes egészében itt terül el. Perneş Aliz 11. osztályos tanuló szilágysági, Hideg Anna, a népművészet mestere címmel kitüntetett énekes és mesemondó ördöngösfüzesi (Mezőség) népdalokat élnekelt, a Cédrustól felcsíki és kalotaszegi táncokat láthattunk.
A szünet után a középkort, az Ómagyar Mária-siralom nyelvét, a nyelvújítás előtti idők nyelvjárását, és a középkort idéző moldvai táncokkal folytatódott az est. A Délvidéket Égető Emese népdalénekes bácsgyulafalvi népdalokkal, Toldi István Mesefa Díjas mesemondó kupuszinai (a legdélebbi palóc település) népmesével képviselte. Produkcióik között szlavóniai leánytáncot, karikázót láthatott a közönség. Muravidék nyugat-dunántúli régi stílusú ugrós tánccal, valamint a lendvai Kolosa Tánja három muravidéki népdalával mutatkozott be.
„Gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék”
Az estet legrégebbi hagyományaink egyike, a téli napfordulót köszöntő Vas megyei regölés zárta. A szokás a határőrvidékeken élt, a XX. századig a nyugati és keleti peremterületeken, Vas megyében és a Székelyföldön maradt fenn. A záróképben így kapcsolódtak össze a különböző régiók, kifejezve, hogy anyanyelvünk és népi kultúránk a táji eltérések ellenére is összetartó közösségi erő.
Széman E. Rózsa
