Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban jár – tartja a népi mondás. Eleinknek minden élethelyzetre megvolt a maguk, sokszor hiedelembe burkolt, de mindig megfigyelésen, vagy esetleg vallási alapokon nyugvó magyarázata, jóslata. Mindszentekről és halottak napjáról már szóltunk tavaly, és a november végén kezdődő adventi időszakról is. Most a kettő közötti, novemberi népszokások, hiedelmek cikkünk témája.
Márton (és a) lúd
November 11-ről talán a legismertebb hiedelem, hogy előre jelzi, fehér, vagy fekete karácsonyunk lesz-e (ahogy a bevezető elején is olvasható), de egyes vidékeken nem a karácsonyi, hanem a márciusi időt jósolta a Márton-napi időjárás. A mezőgazdasági munkák végeztével jutott idő a különféle mágikus cselekedetekre. Például a pásztorok ezen a napon végigjárták a falut, a gazdáknak egy-egy vesszőt (Szent Márton vesszejét) vittek, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki a legelőre az állatokat.
Márton napja már azzal is előre jelzi a karácsonyi ünnepkör közeledtét, hogy ekkor kezdődnek a nagy lakmározások. A háziszárnyasok nyáron felduzzadt létszámát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni, így nagy lúd-lakomákat rendeztek. Azt tartották, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”, és minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. A hagyomány szerint az újbor is ekkortól iható.
Kép forrása: martonnap.hu
De mi köze van november 11-nek és Szent Mártonnak a ludakhoz? Szent Márton Savariában, a mai Szombathelyen született a 310-es évek közepén, majd a Római Birodalom hadvezére lett. Szent István ideje alatt Szűz Mária után ő is Magyarország patrónusa lett. A legenda szerint azonban a szegények megsegítését fontosabbnak tartotta, jótékony cselekedetei miatt püspökké akarták választani. A szerény Márton a küldöttek elől a ludak óljába bújt, de azok hangos gágogásukkal, szárnycsapkodásukkal elárulták. Ez a motívum elég nagy hasonlóságot mutat az ókori Róma november 11-i hagyományaival. Ezt a napot már akkor is a téli évnegyed kezdeteként tartották számon, a rómaiak Aesculapius orvosisten ünnepét tartották ekkor, és ludat vágtak – melyek egyszer megmentették Rómát gágogásukkal.
Idő- és jövendőbeli-jóslás minden mennyiségben
Ha november 19-én havazik, azt mondják: „Erzsébet megrázta a pendelyét”. 25-én, Katalin-napkor azonban még jól is jöhet a havazás, olyankor ugyanis nem szokott fagyni. Márpedig ha Katalin kopog, karácsony locsog, és fordítva, ha Katalin locsog, karácsony kopog.
Katalinkor (alexandriai Szent Katalin ünnepén) a lányok gyümölcságat állítottak vízbe, s ha a katalinág karácsonyra kizöldült, az közeli férjhezmenetelt jósolt. Ez a nap azonban (végre) a legényeknek is jóslós nap volt. Ilyenkor például lopott leányinget tettek a párnájuk alá, abban reménykedve, hogy megálmodják a jövendőbeli feleségüket. A Csallóközben a fiúk Katalinkor böjtöltek, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket.
Jóval ismertebb az előbbi feleségjósló szokásnak a férjjósló párja. „Aki böjtöl András napján, / Vőlegényt lát iccakáján.” – mondogatták például a Hajdúságban, és egész napos böjttel, párna alá helyezett férfi ruhadarabbal remélték, hogy éjjel jövendőbelijükkel álmodnak. Szokás volt az ólomöntés vagy gombócfőzés is (ez utóbbinál a gombócokba egy-egy férfinevet tartalmazó cédulát rejtettek, s amelyik elsőnek jött fel, az mutatta a jövendőbeli nevét). De az eresz megrázásából is következtetni tudtak: ha a zsúpszalmából búzamag hullott alá, gazdag, ha rozsmag, szegény lesz a vőlegény. Az András-napi férjjóslás olyannyira ismert volt és maradt a XX. sz. második felében, hogy Szabó Magda Abigéljében is ekkor akartak jósolni maguknak a lányok (ha még idő előtt le nem buktak volna).
Van még egy babonás nap novemberben, holnapután ugyanis (ismét) péntek 13-a lesz – immár harmadjára ebben az évben.
Széman E. Rózsa
Forrás
Jeles napok – ünnepi szokások. In: VII. kötet: Népszokás, néphit, népi vallásosság (főszerk. Dömötör Tekla). 207–217. o.
martonnap.hu
