Kultúra és nyelv

A 16 ponttól a Csizma térig – az ’56-os forradalom pillanatai

2014. október 23. november 18th, 2020 Nincs hozzászólás

1956 forradalma több ponton is hasonlóságot mutat az 1848-as szabadságharccal – mindkettőt a diákság indította el, egyaránt szolidaritásból, illetve csatlakozva más felkelésekhez, mindkettő pontokba szedte politikai követeléseit. A diáktüntetésnek induló felkelés szinte pillanatok alatt vált fővárosi, majd országos méreteket öltő forradalommá, melyre „a hatalom nemet nem tudott, igent nem akart mondani, ami egyfelől a tüntetők elszántságát, bátorságát, másfelől elkeseredésüket fokozta”.

Ennek a bizonytalanságnak (a párt mellett egyedül az ÁVH maradt szilárd katonai erő, ezért szovjet segítséget kértek), és Nagy Imre nem kellően határozott fellépésének (jelentősen megkésett Kossuth téri beszédében csak az 1953-as reformokra tért ki) következménye volt, hogy a tüntetésekből ezres nagyságrendű halálos áldozatot követelő szabadságharc vált.

A 16 pont

A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-én szedték pontokba követeléseiket, és a lengyel függetlenségi mozgalom melletti szolidaritásként másnapra tüntetést hívtak össze a Bem-szoborhoz. A sajtó nem vállalta, hogy a pontokat teljes egészében közli (főleg az első, a szovjet csapatok kivonására vonatkozó követelés miatt), ezért az egyetem házi sokszorosítóján és kéziratban terjesztették őket. A 22-i kb. ötezer fős nagygyűlés másnapra többtízezresre bővült, ehhez már munkások is csatlakoztak. Visszaemlékezések szerint csendben haladt a tömeg, ami „sokkal erősebb volt talán, mintha kiabáltunk volna”. A tüntetést előbb betiltották, majd, mégis engedélyezték, mivel egyre többen csatlakoztak a diákokhoz, és többek között párton belül is támadták a Politikai Bizottság vezetését. Bár Budapest rendőrfőkapitánya arra ígéretet tett, hogy a békés tüntetőkre nem fognak fegyverrel támadni, a hatalom egyetlen szilárd fegyveres erejét, az ÁVH-t mozgósították.

Nemcsak Budapesten, hanem például Debrecenben vagy Miskolcon is pontokba szedték az egyetemisták követeléseiket. Debrecenben október 23-án reggel indult az egyetemi ifjúság, és a pártszékház előtt olvasta fel húsz pontját. A délutáni tanácskozásra már a város lakossága is szép számban csatlakozott hozzájuk. Itt volt az első áldozata is a forradalomnak, amikor a megyei rendőrfőkapitány parancsára az ÁVH katonái figyelmeztetés nélkül a tömegbe lőttek.

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Az ’56-os forradalom talán legismertebb jelképe a szovjet címer nélküli lyukas zászló – mely olyannyira összefonódott a szabadság jelentésével, hogy például a romániai 1989-es lázadásoknál is találkozhatunk román változatával. Bár a tüntetés békésen indult és a forradalmi követelések leginkább a politikai és gazdasági függetlenségre, valamint a Nagy Imre-kormány visszaállítására és a sztálinista Rákosi-korszak vezetőinek leváltására irányultak, 23-a délutánra a helyzet szélsőségesebbé vált, és a jelszavak nemzeti töltetet kaptak.

Kossuth-címer; Rákosi-címer (1949–1956); Kádár-címer (1957–1990)

Ennek következményeként került sor a szovjet mintára készült címer kivágására a magyar zászlóból – a Kossuth-címer visszaállítását már a műegyetemisták is követelték a 14. pontban. (A konszolidált megoldás az 1957–1990. között használatos Kádár-címer lett, mely még mindig erősen hasonlított a Szovjetunió címerére, de közepén a búzakalász és kalapács helyett címerpajzs volt látható.) A házakon egyre több helyen jelentek meg a lyukas lobogók, akinek nem volt nemzeti színű zászlója, lyukas lepedőt lógatott ki az ablakán szolidaritása kifejezéséül.

A Csizma tér

„– Ki várja legjobban a Mikulást? – Sztálin! Mert már október 23-án kirakta a csizmáit!” – a folklór szerint a forradalom idején született a vicc, miután a Nagy Imre beszédével elégedetlen tömeg a Sztálin térre (később Felvonulási tér, ma Ötvenhatosok tere) vonult, hogy a diktatúra legfőbb jelképét, a Sztálin-szobrot ledöntsék. Ez szintén szerepelt a 16 pont egyikeként, de ekkora már a felkelők nem akartak arra várni, hogy a hatalom hajtsa végre a követelést. A 10 méter magas és majdnem hat tonna súlyú szobrot végül lángvágóval sikerült annyira meggyengíteni, hogy térdtől ledőljön. A földön szétvágták, az emberek nagy része igyekezett egy-egy darabot hazavinni magával. A teret utána sokáig Csizma térnek nevezték.

Széman E. Rózsa

Források:
Buda Ferenc 2006. Jégzajlás, rügyfakadás, tűz. Látó, Marosvásárhely
Freedom Fighter 56 – 1956-os történetek
Szakolczai Attila et al. 1998. Az 1956-os forradalom története. MEK elektronikus dokumentum

Fotók forrása: BME Portál, Fortepan, Fortepan/Nagy Gyula adományozó

Leave a Reply